"Hogyan ismerkedtél meg a goth,dark szubkúltúrával?" : Sorozat összefoglaló

 Sziasztok :)

Ma egy új bejegyzéssel érkeztem a már ígért összefoglalóval a "Hogyan ismerkedtél meg a goth,dark szubkultúrával?" című sorozatból. Igazából már 2 nappal előrébb terveztem,de elég sok dolgom volt és sajna nem volt rá időm. Szóval csak most jutott rá időm :) Hogyha még nektek van valami észre vételetek,olyan közös pont amit megfigyeltetek akkor kulturáltan nyugodtan fejtsétek ki a véleményetek hozzá szólás formájában :)
Nos szóval a sorozat során négy vendég blogger is írt a témával kapcsolatban: Annie,Blithe,Cathareen,Wikka és jómagam. Tehát maga a sorozat nem volt hosszú és így se sikerült az általam elgondolt időben lezárnom,csak öt részes lett de a különböző írások olvasásakor és elemzésekkor észre vettem egy-két dolgot amit most szeretnék összefoglalni nektek pár pontba :)



1. Önkifejezés. Megfigyeltem,hogy: Engem is beleértve (Annie-n kivéve,mert ő csak zenéről írt tehát róla egy KÜLÖN pontba fogok írni bármi másról írok az RÁ nem vonatkozik. Mert ő csak a zenei részről írt ) mindenki aki nálam vendég bloggolt úgy talált rá a szubkultúrára,hogy nem találta a helyét a világba,egyszerűen nem nagyon illet be az "átlag" sorba úgymond és kereset valamit amivel kifejezheti magát és rátalál önmagára. Ahogy megfigyeltem az mindenkinél egész fiatal korába volt ahogy nekem is és ebbe a szubkultúrába találtak önmagukra.


2. Kirekesztettség. Rajtam kívül a többi vendég blogger írásába is megfigyeltem,hogy úgy találtak pont rá erre a szubkultúra,hogy először a sötét oldalát látták neki. Halál és fekete,ezt látták benne és mivel szucid vagy szimplán negatív gondolataik voltak ezért ez volt a tökéletes kis világ számukra amibe elmenekülhetnek illetve megértésre lelhetnek zenékbe,könyvekbe,filmekbe. Az osztálytársaik körébe nem voltak kedveltek és miután feketébe kezdtek járni,hogy kifejezzék maguk még inkább ők váltak a "fura lánnyá". De ezen a sorozaton kívül is már megfigyeltem hogy sokan komoly gyerekkori illetve folyamatos traumákat vagy kiközösítéseket éltünk át esetleg egy komolyabb tragédiát is (nekem pl. 3 éve elhunyt édesanyám).
3. Halál vágy,szucid gondolatok és pesszimizmus. Tudom,hogy erről már az előző pontba írtam,de úgy érzem érdemes kiemelnem. Ugyanis észre vettem,hogy mikor még csak ismerkedtek a szubkultúrával azok akik nálam vendég blogoltak akkoriban pesszimista és negatív hozzá állásuk volt az egész élethez és ebbe a depresszív állapotba ebbe a szubkultúrába tökéletesen megtalálták maguk,ahogy én is tehát a sorsunk,történetük nagyon hasonló volt és sok negatív élmény ért minket
az emberekkel kapcsolatban,mi voltunk a "fura lányok" akikkel senki nem beszél.
4.Műveltség. Azt állapítottam meg a nálam vendég blogolókról,hogy a szubkultúra által kulturálisan gazdagabbak és igényesebbek lettek hiszen elkezdtek olvasni,filmeket nézni és zenéket hallgatni de nem akárhogyan. Mindenki számára jelent,jelenetet valamit a kedvenc bandájának a szövegei és észre vettem hogy egész hasonló mondani valójú szövegű és stílusú zenéket kedvelünk. Továbbá mindenki aki nálam írt nagyon jó blogger is bő szókinccsel ami az írásukból is látszik (az enyémből még annyira nem).
5. Negatív külső reakciók. Azt is észrevettem még,hogy velem együtt mindenki aki nálam vendég blogolt kapott negatív külső reakciót mivel vagy a családjának,vagy barátainak,osztálytársainak,ismerőseinek akár random embereknek nem tetszett az,hogy ő nem hajlandó beállni a nyájba bégetni hanem igenis azt teszi és úgy öltözik ahogy neki jól esik. Megszóltak és kiközösítetek minket csak mert nem vagyunk olyanok mint a "normális" emberek.

Csak,hogy ki mondja meg mi normális? Természetesen minden mentálisan egészséges embernek a fejébe van egy kép arról,hogy mi is normális amik egyértelmű társadalmi szabályokat foglalnak magukba,stb. de nem gondolom,hogy csak attól mert valaki másmilyen mint a körülötte lévők attól még "fura",csak ő ebbe a szubkultúrába talált rá önmagára.
6. Tolerancia. Arra a következtetésre jutottam ennek a sorozatnak a végével,hogy ebbe a szubkultúrába részt vevő egyének sokkal toleránsabbak mint a körülette lévők. Hiszen átéltük (vagy még éljük) a kiközösítést,megvetést és a folyamatos beszólogatást ezért mi empatikusabban és toleránsabban fordulunk másokhoz,hiszen tudjuk milyen az mikor nem találja az ember a helyét a világba és nem tudja még hogy ki is ő.
7. A fekete fehér oldala: Avagy pesszimistából pozitív. Észre vettem az írások alatt amit írtak nekem és a sajátomon is,hogy a sok szenvedés és beszólogatás után mivel nem adtuk fel és hagytuk el a szubkultúrát beállva a tömegbe csak hogy ne bántsanak alapon lassan rátaláltunk saját magunkra. Illetve egy idő után mikor megerősödtünk a minket ért sérelmek után megtanultunk ezekkel a hozzászólásokkal együtt élni és jól érezni magunk ahogy vagyunk,elengedni a rossz dolgokat a fülünk mellett. Ismeritek a happy goth kifejezést? Boldog gothot jelent és én az írásoknál megfigyeltem,hogy mindenki fokozatosan kezdet kijönni a mély gödörből amibe volt. Wikka egyébként ezt a happy goth hozz állást az egész blogján is nagyon jól átadja az olvasóknak!
8. Zene ( Ez külön Annie pontja,igen ) : Mindenki különböző mód ismerkedett meg a zenével,de Annie története a darkwave-el való megismerkedésről felettébb érdekes! Hiszen ő a sims nevű játékon keresztül ismerkedett meg ezzel a zenei irányzattal. Ki gondolta volna? :)
9. Nyitottság írásba. Nem tudom,hogy ki mennyire nyitott a való életben azok a bloggerek közül akik a témával kapcsolatban írtak hiszen sajnos nem ismerem még őket se élőben sem pedig virtuálisan annyira,Wikkát kivéve akivel jó barátnők vagyunk. Viszont írásba elég nyíltan írták le nekem a témával kapcsolatos élményeim. Én pl. bár a blogomon szintén nyíltan írtok,de élőben sokkal zárkózottabb vagyok főleg idegen emberekkel.

10. Egyediség. Bár találtam pár közös pontot a vendég bloggerek és saját magam között mégis mindenki írása - ahogy ők is - egyediek voltak,szóval nem az volt hogy csak mert egy szubkultúrába vagyunk olyanok lennék mint egymás másolatai (mivel van ilyen),hanem tényleg mindenki írásba ott volt saját maga és ez egy fontos és értékelendő dolog ami a mai elvárásokkal teli világban igenis dicséretes. Mert gondoljunk arra,hogy mennyi szubkultúrából csak a stílust vették át vagy csak egymást utánozzák és az egész egy divat dologgá válik. Trish írt is erről egy bejegyzést ( IDE kattintva olvasható) azt egyik felmérése után,hogy a goth,dark szubkultúrából is mintha kezdene divat lenni megint az miatt,hogy akik kitöltötték sokkal kevésbé adtak részletes,használható válaszokat mint egy utóbbi kérdőíve során. Ezt fb-n is közzé tette azt hiszem a dark,goth társ és barátkereső és a dark blog ( bár ott nem biztos) csoportba is. Jött is pár hozzá szólás mi szerint csak hosszú volt a kérdőíve ( egyébként én nem töltöttem ki,mert nem igen volt időm és nem is láttam csak utólag ) és ezért kifáradtak úgymond a kitöltők. Már ez előtt is a fejembe volt az ötlet,hogy de jó is lenne ha egy vendég blogba valaki bemutatná hogy ő hogyan ismerkedett meg a szubkultúrával aztán a többiek a csoportba rávilágítottak,hogy ebből sokkal jobb lenne sorozatot csinálnom és mivel Trish feltevése nagyon megihletett ezért úgy gondoltam miért is ne lehetne egy jó kis sorozat amit aztán összefoglalhatnék! Végül bár csak négyen jelentkeztek rá és ez nem ad egy hiteles és átfogó képet az egész dark-goth szubkultúra főleg mivel akik nálam vendég blogoltak mind bloggerek nem úgy mint Trish-nél akinek a kérdőívét nem csak azok töltötték ki. S máshogyan ír egy blogger azért meg négy emberrel és a saját írásommal még nem tudok biztosat írni,de én úgy gondolom hogy azért még a mi szubkultúránkba nagyon sok okos,értelmes,kulturált és kreatív ember van akik különböző dolgokkal színesítik azt és hogy azért nem váltunk egy divat szubkultúrává. Lehetséges,hogy csak tényleg hosszú lett volna a kérdőív vagy csak van pár "újonc"? Erről mondjuk jobb lenne egy nagyobb kutatást végezni amibe több ember is részt vesz és biztosan rájönni az okára amiért úgy lett kitöltve az a kérdőív ahogyan,de azt semmiképp se hinném hogy divatossá váltunk.

                                                                        Ti mit gondoltok? :)

Sorozat (5 rész) : Hogyan ismerkedtél meg a goth,dark szubkultúrával? ( Vendég blogger: Annie )

Sziasztok :)

Elérkeztünk a "Hogyan ismerkedtél meg a dark,goth szubkultúrával?" című sorozat végéhez amit Annie vendég bejegyzése zár,ki szintén nem az egész témáról írt (hasonló kép mint én ) ,hanem arról hogyan ismerkedett meg a goth,dark zenével :) Az ő felettébb érdekes történetét olvashassátok és hamarosan következni fog a már ígért összefoglaló bejegyzésem is :)

"Hogyan ismerkedtem meg a goth,dark zenével?"

Szerző: Annie
Blogja: http://selfmadedarkness.blogspot.rs/

Egészen érdekes a története annak, hogy hogyan ismerkedtem meg a dark-goth zenével.

 Sims3 - Darkwave ikon

 A szüleim mindig is kicsit alternatív irányba húztak, mondhatjuk, hogy  kiskoromtól jó példát mutattak zenei ízlés terén. A walkmenemben nyolc éves  koromtól Queen, Bonanza Banzai és Doors kazetták pörögtek, a nagypapám  Nagy Feró koncertre vitt, amikor tíz éves voltam, reggelente a Sláger rádiót  hallgattuk, és imádtam, amikor a Depeche Mode számait játszották. Ez  utóbbiról éreztem, hogy kicsit más hangzása van, mint a többi zenének, de  nem gondoltam, hogy külön neve lenne.Szerettem a Sims nevű játékkal  játszani, ezzel gondolom, nem vagyok egyedül. Itt a játékon belüli  zenelejátszóban lehetett stílust választani, és bár még nem tudtam angolul, az  a stílus volt a kedvencem, amit egy füstösen kifestett szemmel jelöltek. Jóval  később esett le, hogy ez a darkwave-nek hívott irányzat, többek között Lacuna Coil számai szóltak ilyenkor, természetesen sim nyelvre átírva.

 

Tinikoromban elkezdtek érdekelni a sötétebb hangulatú képregényfilmek, és rákattantam ezek filmzenéjére. A Hollóből a Burn és a Dead Souls volt a kedvencem, előbbi a The Cure-tól, utóbbi a Nine Inch Nailstől. A V mint vérbosszú is fontos film volt számomra, ebből a kedvencem a This vicious cabaret című szám volt, amit méltatlanul kivágtak a film végső verziójából, de Youtube-on fellelhető. Egy bizonyos David J Haskins szerezte és énekli, de fogalmam sem volt róla, ő ki lehet.Aztán egyszer csak összeállt a kép, hogy ezek a zenék mind ugyan ahhoz a zenei irányzathoz tartoznak, David J pedig nem más, mint a legnagyobb hatású goth banda, a Bauhaus alapító tagja és gitárosa, azóta is a kedvenc zenészem.

 David J Haskins

Sorozat ( 4 rész ) : Hogyan ismerkedtél meg a goth,dark szubkúltúrával?

  Sziasztok :)

Elérkeztünk a "Hogyan ismerkedtél meg a goth,dark szubkúltúrával?" című sorozat negyedik részéhez. Három vendég bloggerunk is volt a héten : Wikka,Cathreen és Blithe :) Összefoglaló is fog készülni,amiben leírom hogy mik voltak a közös pontok és miket figyeltem meg,de még egy valaki bejegyzésére is várok,az lesz az utolsó ebből a sorozatból :) Viszont ez a mai bejegyzés arra szolgál,hogy én is megosszam a saját tapasztalataim a témával kapcsolatban,mivel úgy gondoltam hogy jó ötlet lenne ha a sajátomhoz is tudnám az ő írásuk hasonlítani. Nem fogok az egész témáról írni,mert már olyan részletesen leírtam egy bejegyzésbe,ahogyan csak lehet (hogyha érdekel titeket kattintsatok IDE és IDE) . Ezért én arról a részéről fogok írni,hogy a környezetem hogyan reagált az én "átalakulásomra":)
Akik olvasták vagy olvassák a bejegyzésem a témáról azok tudhassák,hogy egy lány akit virtuálisan ismertem meg mutatta be nekem a goth,dark szubkultúrát és általa váltam én is részesévé 12-13 éves koromban. Először nekem a baby bat korszakom nem a külsőmön mutatkozott meg,hanem a zenéken,könyveken és filmeken ( erről is írtam ugyanabba a kihívásba,ITT olvasható az írás) amik elkezdtek érdekelni.A mai napig emlékszem,hogy a könyvtárosnő milyen fejet vágott mikor 12-13 évesen oda mentem az iskola könyvtárba és életem első Edgar Allan Poe-s könyvét kértem ki elolvasásra. A halál fejes pillangó című gyűjtemény volt ez a könyv miben novellák és versek is vannak Poe-tól. Annyira lekötött,hogy nagyon gyorsan kiolvastam és már vittem is vissza,sose felejtem el azt a megjegyzést amit akkor kaptam a könyvtárosnőtől: " Na és értetted is,hogy miről szólt?". Ekkor ránéztem és rémisztő lelkesedéssel kezdtem elmesélni Poe gyönyörű ábrázolását a halálról. Egyszerűen vonzottak az olyan novellai amelyekben az elmúlást teljesen más szemszögből mutassa be mint ahogyan eddig bárhol is láttam.

Ezután azonnal leküldtem az iskola pszichológushoz miszerint mániákus depresszióba szenvedek és öngyilkossági hajlamokat véltek bennem felfedezni. Aki valami ilyesmit mondott nekem: " A halál nem szép,nem lenyűgöző...a halál egy rémisztő dolog!". Bevallom nem igazán értettem,hogy mit is akart nekem ezzel mondani,hiszen én nem így láttam ő viszont mégis ezt az eszmét próbálta rám erőltetni miszerint ez a "normális". Viszont akkoriban teljesen igaz volt az állítás,ugyanis mint az osztály furcsa, kiközösített kislánya nem igazán találtam az élet értelmét. Ekkor kezdtem mára felvállalhatatlan,viszont az érzéseimet tökéletesen tükröző szucid verseket írni.Egyszer elvették a füzetem az osztálytársaim,felolvasták a verseim és rajtam nevetek. " Nézzétek már miket írt" mondták megvető hangon és persze ezek az írásaim a sulin keresztül a szüleim fülébe is jutottak. Boldogult édesanyám eddigi végtelen aggodalma még inkább fokozódott,nagyon féltet de közben hibáztatott. Azt mondta,hogy: " Azért nem fogadnak be a többiek,mert mindig olyan furán viselkedsz". Ekkor tájt kezdtem megtalálni a külső önkifejezésem a fekete színű ruhákba és halvány sminkbe. Ezután én lettem a suliba a fura lány aki teljes fekete öltözékbe jár a folyósokon Sopor-t hallgatva,verseket írogat a füzetébe és Edag Allan Poet olvas órákon meg Tim Burton filmeket és animéket néz. Az osztálytársaim első kérdései,mikor megláttak a következők voltak: " Te emo vagy?" illetve a " Vagdosd magad?". Nem igazán találtam köztük a helyem és egyetlen ember volt aki megértett és olyan volt mint én,az-a lány de őt is elveszítettem ( bővebben: ITT ). 

Na meg persze a szüleim és a nagyszüleim se örültek annak,hogy végre magamra találtam valahol. Folyamatosan olyanokkal jöttek,hogy : " Nem tudnál színesbe öltözni?", " Húzz már színes ruhákat is fel!" , " Nem temetésre mész" és a klasszikus nagytatámtól megszokott: " Így idős asszonyok öltöznek,egy fiatal lánynak nem illik tiszta feketébe lenni"meg hogy: "Ez a gyász jele". Kb. 14-15 éves lehettem mikor kicsit erősebben kezdtem feketén sminkelni magam,már nem csak szemceruzát és szempilla spirált hanem szemhéj festéket is használtam. Továbbra is elmerültem a saját kis világomba ami nekem akkor Sopor,Billy Talent,Poe-t és Tim Burtont jelentette meg Nietzsche-t. A suliba továbbra is szellemnek néztek vagy épp szekáltak az miatt,hogy felmertem magam vállalni,de engem már kezdett nem érdekelni az egész. Nagyon kevés barátom volt és van is egész mostanáig,sőt kb. egy éve,hogy rátaláltam az MGC-re,LD50-re,az Expression-ra meg a facebookos goth,dark csoportokra mert egész addig a pontig nagyon egyedül és magányosan éreztem magam. Egyik ismerősömnek köszönhetően szereztem tudomást ezekről a csoportokról és közösségi oldalakról és nekem olyan volt az egész mintha valóra válna a világ amibe élek. Fura volt megismerni olyan embereket,bloggereket akik szintén a szubkultúra részei és mikor a II. Országos Goth Találkozón voltam akkor engem egyfajta lelki extázis hatott át. Ezt máshogy nem tudom megfogalmazni,ahogy megláttam azokat az embereket egyszerűen úgy éreztem hogy egy másik világba csöppentem. Senki nem szólt le és piszkált azért ahogyan kinézek sőt sokkal extrémebb külsejű személyekkel is megismerkedtem ott és az ilyen emberek blogjai adtak nekem erőt a mindennapokban. Így hát én is elkezdtem blogolni és egyre több bandát,énekest,olvasni valót,filmet,stb. megismerni és közbe jelentősen többet megtudtam a szubkultúráról is mint az évek során. A mai napig kapom a jelzőket,hogy "Fekete holló" meg hogy " Mi van? Nincsenek színes ruháid?" stb. de már nem érdekelnek és egész máshogy nézzek mindenre,megváltozott az egész élet szemléletem mióta boldog vagyok :)

Sorozat (3 rész): Hogyan ismerkedtél meg a goth,dark szubkultúrával? (Vendég blogger: Blithe)

Sziasztok :)

Elérkeztünk a sorozat harmadik részéhez is a késésért pedig elnézést kérek,Blithe már este nyolc felé küldte át nekem és nem volt időm elolvasni ezért teszem csak most közzé :)
Ma ahogy már el is árultam magam Blithe írását olvashassátok el arról,hogy ő hogyan ismerkedett meg a goth,dark szubkultúrával :) Na és persze még mindig várom további írásokat a témával kapcsolatban privát üzenetbe :)

Szerző: Blithe
Blogja: http://blitheproject.hu/

Hogy pontosan mikor és hol történt minden, nem tudom megmondani. Annyi bizonyos csupán, hogy óvodás koromban, miután láttam az Ollókezű Edward-ot úgy döntöttem, hogy nincs apelláta, ő lesz a férjem. És onnantól fogva ez egy örök érvényű szerelem volt – a sötét, elvontabb dolgok szerelme, amiben megállíthatatlan voltam.
Általános iskolás voltam, amikor megismerkedtem a vámpírok világával. Egy új, szintén sötét és elvont világ volt ez számomra. Nagyjából ebben az időben volt az az időszak is, ami számomra rengeteg megpróbáltatást jelentett. Így visszatekintve már azt mondom, hogy ugyan már, állj fel és rázd meg magad, de akkor ott nagyon rosszul éltem meg a dolgokat. Talán ebben segített igazán ez az új világ, segített elfelejteni a problémákat, és elhitette velem, hogy létezik egy különleges univerzum, ahová elmenekülhetek, egy olyan világ, ahol az emberi problémák nem léteznek.
Akkoriban nem csak én éreztem így, rengeteg osztálytársam kezdett el velem együtt „rockeresedni”, és persze a legnagyobb álma mindannyiunknak egy 20-soros acélbetétes volt, meg persze egy full fekete ruhatár.

Olyan zenekarokat kezdtünk el hallgatni, akiket előtte sose – jómagam HIM-et, Good Charlotte-ot, Depressziót és persze Mansont, de ezeket éjjel-nappal, egy-egy számot végtelenítve egész délután, csak hogy az egész környék idegeire menjek vele. Nagyon jót tettek ezek a zenék, hiszen a depresszív zene a depressziós emberre jó hatással van, elhiteti vele ugyanis, hogy nem csak neki rossz, és nem csak ő érzi magát rosszul.
Elég sötét időszakom volt ez, amikor két nagyon fontos kérdés hangzott el. „Depressziós vagy?” – akkor ennek köszönhettem azt, hogy tudatosultam az állapotommal, és hogy tudtam már „kezelni” írással és alkotással, illetve a „Te egyébként goth vagy?”. Előtte sose gondolkodtam még azon, hogy milyen stílusú is vagyok pontosan, szerettem a saját zenéimet hallgatni, és ennyi pont elég volt nekem, de a kérdés elgondolkodtatott. Elkezdtem neten utánanézni a dolgoknak, megismerkedni a goth-al és a gruftival, ugyanis kezdetekben inkább utóbbinak kezdtem el magamat vallani, hiszen erős depresszió és szuicid vágyak gyötörtek.

Rengeteget olvastam a szubkultúráról, főleg a kialakulásával kapcsolatban. Valahogy olyankor úgy éreztem magam, mintha hazaértem volna.
Mikor elkezdtem gimibe járni már valamivel „tudatosabban” voltam goth. Elkezdtem szoknyákat hordani (előtte csak nadrágjaim voltak), a ruhatáram is elegánsabbá vált, és nem mellesleg megvettem életem első fűzőjét, ami egy ócska, olcsó divatfűző volt, de le se lehetett rólam imádkozni, annyit hordtam és annyira imádtam. Ha lehetett, akkor hosszú selyemszoknyában jártam, és persze sminkeltem magam. Az emberek többsége meglepően pozitívan fogadott. Nagymamám mondta azt egyszer „Olyan gyönyörű vagy, mint egy fekete tündér!”. Persze jöttek a negatív – vagy inkább vicces – beszólások is, az „Itt jön a Halál!” meg hasonlók.
Mivel református gimnáziumba jártam, talán még jobban kiéleződtek a vallási-, sátánista sztereotípiák (pedig a goth közösségben szinte egyedüliként voltam Keresztény Goth). Meglepő módon, ezek soha nem a tanároktól jöttek, hanem a diákoktól. Napi szinten kérdezték meg viccként az osztálytársaim, hogy nem éget-e engem a szenteltvíz, nem félek-e, hogy elégek a templomban, stb. Egyszer sétáltam a folyosón, és két estis, idősebb férfi jött velem szembe. Mikor megláttak, egyik odaszólt a másiknak „Eddig azt hittem, hogy ez egy szigorú, vallásos iskola…”. Miután nagyapám meghalt, a temetésére kaptam anyukámtól egy Mária-medált. Kiderült, hogy allergiás vagyok az ötvözetére, olyannyira, hogy ahol a medál lógott a nyakamban, alatta kivérzett a bőröm. Sose tudtam lemosni magamról ezután, hogy ez azért volt, mert sátánista vagy épp az ördög felesége vagyok :D

A kortársaim többsége egyébként a heccelésen kívül pozitívan állt hozzám, sosem bántottak úgy igazán a kinézetem miatt. Egyik lány, akivel jóban voltam, szólított „Goth királynőként”, de azt sose vettem bántásnak, sőt, borzalmasan imponált. Egyszer volt egy srác, aki megkérdezte, hogy „Te egyébként fogsz valamikor normális ruhákat hordani? Mármint, hozzánk képest normálisakat…”. Arról voltam akkoriban is híres, hogy gyógyíthatatlan csipke-mániám van, illetve szoknyában sem jártak sokan rajtam kívül.
Gothokkal a városban, ahol akkor éltem, egyébként nem volt semmilyen kapcsolatom, interneten tartom néhánnyal a kapcsolatot, illetve a kötelező oldalakon voltam fenn (LD50, VampireFreaks), de valahogy sose éreztem úgy, hogy valódi kapcsolatom van egy stílusbelimmel. Egy átmulatott (átivott) szilveszter éjszaka után úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Valódi, élő kapcsolatokat akarok az azonos stílusú emberekkel, és huss, a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy beregisztráltam az MGC oldalát G-portálra (ahol akkoriban kb. 6 oldalam volt már…). Az itt megismert emberek, és az itt szerzett tapasztalatok rengeteget tanítottak nekem, elkezdtem egészen másképp látni a dolgokat.

Ekkortájt kezdtem talán „kinőni” a babybat korszakomat, bár olyan emberek között, akik már több tíz éve benne voltak a szubkultúrában még mindig nagyon kicsinek éreztem magam. Olyannak, akiknek még rengeteg tanulnivalója van, és ez az érzés talán örökre meg is marad bennem.

Sorozat (2 rész) : Hogyan ismerkedtél meg a goth,dark szubkultúrával? ( Vendég blogger:Cathreen )

Sziasztok :)

Elérkeztünk a " Hogyan ismerkedtél meg a goth-dark szubkultúrával és mik vele a tapasztalataid?" sorozat második részéhez.
Mai vendég blogger: Cathreen
Blogja: http://cathreenmisery.blog.hu/
Az ő blogján is megtalálható ez a bejegyzés ( megbeszéltük,hogy mindketten kirakjuk ) IDE kattintva.


A Fekete Bárány elmélkedése
Ki vagyok Én? 

Közhelyesnek tűnhet a kérdés, de jogos. Sőt, biztos vagyok benne hogy sok emberben felmerült, nem is egyszer, ahogy bennem is. Mindig kerestem magam, azt, aki vagyok, amilyen vagyok igazából. Nem volt elég olyan válasz, mint a nevem, hol születtem, vagy a személyre szabott, személyigazolvány számom.
A mostani írásomban, szeretném kifejteni azt, miként találtam rá a Szubkultúrára, a stílusokra, amiket képvisel, és igyekszem megfejteni azon kérdésekre a választ, hogy miért. Nehéz erre választ adni, mivel eleinte, a kérdést sem úgy értelmeztem, ahogy manapság. Igyekszem korszakokra bontani, és minél alaposabban, ahogy emlékszem is rá, illetve ahogy vélekedek minderről, a jelenlegi fejemmel, kifejteni.

12 évesen: kezdtem el érdeklődni inkább a stílusok iránt. Bár, megvallom, szerintem nem tudtam pontosan, mit is jelent az ilyesmi, sem azt, miért fontos a kinézet. De, már akkor láttam, amit sokan mások: hogy egy felnőtt nő, igenis ad magára, követi az adott trendet és ennek megfelelően igyekszik öltözködni. No, igen, akkoriban még úgy gondolkodtam, mint minden bárány. Ha anyámmal boltba mentünk (általában egy kínai üzletbe), igyekeztem a nekem tetsző dolgokat kiválogatni. Már akkor, gondjaim voltak a méretekkel, hiszen alapból a kínaiak más méretek szerint szabnak, és nekem alapból, ha lehet ezt mondani, nehéz alkatom van. Plusz, ott volt anyám erős nyomása, ahol meghatározta, mit enged meg, megvenni. Emlékszem, hogy ekkor, nagyon tetszett a váll mutogatós felső. Nem tudom másként leírni a fazont, mint hogy a szabása szerint, a felső ujja úgy esett, hogy szándékosan mutogatva legyen a váll, a kulcscsonttal együtt. Sokáig szerettem ezeket a fazonokat, de hamar leszoktam róla. Úgy véltem (és még mindig így vélem), hogy a vékony lányokon ál jól, illetve nem tudok melltartó nélkül meglenni. Ha kilóg a melltartó pánt, az számomra csúnya.
Ezen korszakom alatt szerettem meg nagyon, azt a farmer nadrág típust, ahol a comb felső részéből már bővül és a végéig bő marad. Nagyon sokáig hordtam, szinte szó szerint, rongyosra. Igen, elég retro darab volt, de mi tagadás, már akkoriban, fura egyéniségem volt, ami csak kezdett alakulni. Emellett sok ruhám, más rokonok és ismerősöktől örökölt, kinőtt darabok voltak. Igen, anyám tendenciája, sokáig élt, miszerint a megunt vagy kinőtt darabokat ne adják másnak: majd két kislánya elhordja. Igen, húgom meg rendszerint tőlem örökölt.

13-14 évesen: Nos, a fordulópont valahol itt, kezdődhetett el. Maga a Goth kifejezésre e korom körül találtam rá, bizonyos képek után. Már ekkor is érdekelt a horror film, az elvontabb képek. S bár, ekkor még bőven, a Tokio Hotel korszakomat éltem (igen, nekem is volt ilyen :D), ettől még keresgéltem. Ha jól emlékszem a HotDog nevezetű, közösségi felületen találkoztam először a kifejezéssel. És elsőként, eme kulcsszóval talált képek érdekeltek. Aztán, nem kellett sok, hogy informálódjak az internet adta lehetőségekből. Nem egy magazin vagy ember profilja ott volt, a HotDogon, ami remek kiindulási pont volt. S bár, külsőre egy kezdetleges rocker-re hasonlítottam, egyre több mindent fedeztem fel, ami közös vonást jelentett a Szubkultúrával. Annyi, hogy ekkor, még nem gondoltam, komolynak. Vacilláltam, hiszen nem voltam benne biztos, hogy tényleg tag akarok e lenni, vagy az vagyok e. És persze, nem állt elég információ a rendelkezésemre ahhoz, hogy dönthessek. Még bőven kerestem magam, de tény: A tokio hotelt sem a zenéi miatt szerettem meg, hanem az akkori frontember kinézete miatt. Mert igen, vonzott a másság, az extrémitás, és tetszett, ahogy kinéz. Az megint más kérdés, hogy miért volt olyan a külseje, amilyen.
Emlékszem, hogy 8. osztályban, sok ellenszenves emberbe ütköztem azért, mert fel mertem vállalni az irántuk való rajongásomat. Igen, voltak pólóim, kínaiból, hiszen akkora népszerűségnek örvendtek, hogy még ott is, kapható volt. Emellett, emlékszem, ugyan azon kínai boltban, sikerült venni egy olyan övet, ami szegecses volt, és lánc lógott az oldalán. Nem is tudom, hogy sikerült anyámat rá beszélni, de végül meglett. Olcsóság lévén, a szegecsek hamar kiestek az övből, és a lánc is, hamar elszakadt. Illetve ugyan azon boltból, egy hosszú szárú tornacipőt is vetettem, amit szintén rongyosra hordtam. Azóta töretlen a tornacipők iránti szeretetem. :D
Ebben a korszakban erősen kerestem magam. Nem tudom, más serdülők is így voltak e vele, de nekem fontos volt, hogy megtudjam: ki és mi vagyok én, igazán. Valahogy mindig is tudtam, sejtettem, hogy nem vagyok átlagos. Hiába voltam korlátozva anyám és mások által külsőre, jellemben és személyiségben, mindig kitűntem, vagy érezhetően más voltam, mint a környezetemben lévő, velem egykorúak. És ennek az okát nem tudtam. Amire választ akartam. Igen, akkoriban zavart, hogy nem tudok olyan lenni, mint mások. Mert úgy tűnt, ők boldogok, de én nem. Emellett családi problémák is felmerültek, amik szintén kihatottak. És, csak a mai nap tudom, hogy ez egy lassú, de folyamatos időszak volt, ami idővel a depresszióhoz vezetett.

15-16 évesen: Ekkor, már szerintem, bőven szenvedtem a fenn említett betegségtől. Soha nem voltam párhuzamot a Goth és a depresszió között, főleg, hogy eleinte erről nem is, tudtam. De mivel, már akkor, sokan az interneten, igenis összekötötték a kettőt, így találtam rá, a kifejezésre is. Mire középiskolás lettem, már bőven tudtam, hogy ha nem is Goth, de rocker biztos vagyok. Mire 9.-es lettem, sok rock és metal együttest szerettem. Amit a középiskolai évek, csak fokoztak. Mire befejeztem, a 9. osztályt, sok kifejezéssel tisztában voltam. A Goth eredetével, a stílusokkal, azok életvitelével és szemléletével. Ha akkor kérdezett volna engem bárki is, mi az a Goth, biztos képes lettem volna, egy egész órás előadásban, elmagyarázni. :D 16 évesen, sok minden a kisujjamban volt, már amennyire az internet ezt engedte. És ekkor, bőven tudtam a Shadow and Light blog létezéséről. Biztos írtam már, de Gabriella irományai, sokat segítettek. Főleg abban, hogy tisztában legyek fogalmakkal és abban, hogy nem kell fekete fehéren, halál komolyan venni, a stílusok jellemzőit.
Halál. Na, igen, ez a téma rettentően foglalkoztatott, és a mai napig, nagyon érdekel. Csupán, ma már, más oldalról. Sokat olvastam pszichológiai véleményeket az öngyilkossági hajlamról, ahogy a depresszióról vagy maga a halálról is. Vallási, tudományos nézeteket. Emlékszem, ekkor nagyon, de nagyon tetszettek a véres, morbid, groteszk képek. Bár nem rendezetlenül, azért, már akkor volt egyfajta szépérzékem, amibe ha nem fért bele egy kép, nem mentettem el. Igen, itt kezdődhetett a kép gyűjtögetési szenvedélyem is. Ami tetszik, mindig lementem és kincsként őrzőm. A szobám, nem olyan volt, mint más tiniké. Együttesek meg kedvenc sorozatok posztere? Ne nevettess! 1-2 akadt, persze. De a falaim mindig, morbid vagy dark-os képekkel volt, kidekorálva. Apám nyomtatóját, folyton maximálisan kiürítettem, patronok terén, olyan sokat nyomtattam. És tudjátok mit? Imádtam azokra a falakra nézni! Rendszerezett, témára bontott, szinte teljes falat beborító képek voltak. És megnyugtattak. A szobámba csempészett hangfalamon, akkor már kizárólag, metal vagy rock zene szólt, semmi más. Ezzel rendszeresen idegessé és mérgessé tettem, anyámat.

Ha jól emlékszem, 16 évesen, az összegyűjtött zsebpénzekből (amit születésnapra és karácsonyra kaptam), meg tudtam venni, életem első Headbanger csomagját és bakancsát. Itt, már azon igyekeztem, hogy minél…. hm… true-bb legyek. Nincs rá más szavam. Mert a középiskolai diákok nagy része, szintén ilyen fura figurák voltak. Gótok, rockerek, az elsősök között már akadt emo, s mire harmadikos lettem, animések is. Meg friss Gótok. De engem, valahogy soha, egyetlen ilyen csoport sem ismert el. Egy időben szimpatizáltam az emoval (bizony, ilyen korszakom is volt), de pár hónapig tartott, csupán. Addigra a depresszióm elég magas fokra hágott ahhoz, hogy azt higgyem: az öngyilkossági utáni vágy, lehet stílusjegy inkább, ami miatt, az emo-hoz jobban passzolok. De hamar rájöttem: az csak a külsőségekre alapozott, a vagyonra, és vékonyságra. Semmi értelme és tartalma nem volt. Ráadásul utálták és bántalmazták is őket, nekem meg ez, nem hiányzott. Végül, 2. osztály végére, már egész jó metal-os felszerelésem volt. 10 soros, lángnyelves Steel bakancs, amire a legbüszkébb voltam, kerek e Földön. Koponya mintás pulcsi, egy szegecses, három soros karkötő, Children of Bodom csukló szorító és nyakörv. Amiért rendszeresen piszkáltak vagy gúnyoltak. 2. év végén, nyárra, már tudtam, hogy nekem a kedvenc Goth írányzatom a Victorian – Goth. Próbáltam egy olcsó, ilyen Dark-Goth boltban, hasonló ruhákat szerezni, de így se akadt olyan iskolai közösség, ami elfogadott volna. Na, igen, akkor még elhittem azt, hogy az „igaziak” úgy öltözködnek, mint ők, és minden anyagi forrást ebbe áldoznak.
Emlékszem, addigra olyan képeket akartam magamról készíttetni, ami minél morbidabb és véresebb. Mű vér, kés, miegymás. De nem sikerült összehozni. Rendben, manapság sem mondanék nemet, egy ilyen képsorozatra. :D

17-18 évesen: 3. osztályban már elfogadtam, hogy sehova nem vagyok, elég jó. Addigra a lelki állapotom is, olyan szintet ért el, ahol inkább, a magányt választottam. Csendes voltam, aki alig beszélt bárkivel. Magamba zárkóztam, szünetekben rajzoltam és kemény Death, Black Metalt hallgattam. Hozzá kell tennem, ez inkább mások elriasztására szolgált, sem mint önszórakoztatásra. 17 évesen ráadásul, emeltem a tétet. Annyira sok ellen véleményt kaptam (anyám részéről is), hogy elegem lett, és gondoltam, provokáljunk akkor, rendesen. Vettem Baphomet pólót, hozzá fordított keresztet és voálá, megvolt a friss, kicsike sátánista. :D
Igen, 3.ban már bőven így riogattam mindenkit. De élveztem is, ahogy sok diák, tanár, bárki kiakadt ezen. A fordított kereszt, mintha magamra vésettem volna azt a szót: lotyó vagyok. De, komolyan. Ennél provokatívabb sem voltam, soha. Viszont hozzá kell tennem: Itt még bőven nem tudtam, ki vagyok. Inkább azt tudtam, mi tetszik, mi akarok lenni. De a miértekre nem tudtam a választ. Érdekes elgondolkozás ez, mivel olyan automatikusan jött, a Goth felé való hajlam, mint az a tudat, hogy nőnek születtem. Természetes, magával értetendő, és boldoggá is tett, hogy olyan stílust találtam, ami nem elutasít, hanem segít kibontakozni. Csupán, a többi, velem egykorú „tag” ezt nem ismerte el. Rendben, már akkor sem szerettem eljárni. Az iskola mellett mindig haza mentem. De azért, mert én nagyon kerestem a magányt. És nem ittam, nem dohányoztam, sok mindenben, nem úgy viselkedtem, mint az iskolai csoportok. Így úgy éreztem, a középiskola alatt végig, hogy még köztük is, egy fekete bárány vagyok. :D
Aztán, mire 18 éves lettem… nos, történt nagyon sok dolog. Ebbe nem akarok mélyen belemenni. A lényeg, hogy addigra a stílus, a hova tartozás, lényegtelen lett. Olyan párkapcsolatba menekültem, ami nem hagyott kibontakozni, sőt! Idővel teljesen elvesztettem saját magam. És amin elindultam, nem lett belőle semmi.

19-23 év között: Ez a szakasz igen, hosszú. Itt, bőven hagytam, hogy az új környezetem és mellé, az akkori párom, hasson rám. Sok olyan ember vett körül, akik igyekeztek lebeszélni a feketéről. Akik formálni akartak és ezt, támogatta az a… szóval, Ő. Mondjuk érdekes belegondolni, hogy míg külsőleg igyekeztem megfelelni, hiszen azt hittem, így talán tartozhatok valahova, addig jellemben maradt pár dolog, ami örökre a Goth Szubkultúrához kötött. A halál utáni érdeklődés, megmaradt. Csupán, addigra nem az öngyilkosság vágya miatt, hanem alapból érdekelt. A horror filmek, a horror témák és mindez, ami másnak morbid lehet, engem végig érdekelt. Szerettem róla informálódni, olvasni, nézni. A zenében is megmaradt a rock és Metal, csupán akadt közte pár Pop sláger is. Főleg, hogy a munkahelyi környezetem, erősen utálta a zenei ízlésemet, és soha nem hallgathattam hangosan a kedvenceimet. Pedig, nagyon szeretem néha bömböltetni, a mai napig azokat, akiket szeretek. :D
A képeim között, továbbra is ott volt, a hajlam és vonzalom, hogy olyanokat gyűjtsek, ami a Goth-hoz köthető, morbid vagy groteszk, vagy Dark kategóriába sorolható. Mondjuk, ekkoriban erősödött bennem, az Anime iránti szenvedélyem is. Ma is szeretem, de nem olyan szinten, mint akkoriban.
Aztán, 23 évesen, áprilisban, végre vége lett az akkori kapcsolatomnak. Sikerült, erős voltam és bátor. És utána… az egyedül lét alatt rájöttem, mi az, ami rettentően hiányzik! A saját egyéniségem megtestesülése. Hiányzott az, hogy olyan legyek külsőre, amilyen akarok lenni.

És ekkor kezdődött el az, hogy bár visszakanyarodtam a kezdetekhez, ismét informálódtam, és olyan holmikat vettem, ami ide sorolhatóak (Gót vagy inkább Rocker), igyekeztem egyfajta, saját egyéniséget is, kialakítani. Ezen időszak alatt jöttem rá arra, hogy nem megfelelni kell másoknak. Vagyis, pontosítva: egyedül magunknak kell megfelelni. Igen, vannak irányelvek, vannak nézetek, életérzések, amikben egyet tudok érteni, több Goth irányzattal is. És tény, továbbra is, ha megtehetném, mert anyagilag milliomos lennék, mindent megtennék, hogy egy Viktoriánus kort idéző környezetben élhessek, amit vegyítenék a Victoran – Goth jegyekkel. De nem csak ebben, látom saját magam. Hasonlóságot véltem felfedezni abban, hogy a tinédzserkori rocker vagy rock egyéniségem is, végig ott szunnyadt valahol. Aki szépen lassan a felszínre tör és követeli, hogy az elhanyagolt időt, bepótoljam. Ahogy tetszik pár felfogás az újféle Nu Goth-ban, vagy öltözködési jegyekben. Épp ezért, most, 24 évesen úgy gondolom, nem fogom magam, csak egy, Goth belüli irányzathoz kötni. Nem teszek úgy, mint a középiskolai éveim alatt, hogy valaki Guffti, valaki rocker, valaki Victoran – Goth kezdemény vagy Punk, és nem férhetnek össze egymással. Vagy X vagy Y, de kettő együtt, nem.
Tévedés! Nem akkor találom meg önmagam, ha kizárólag, csak Victorian – Goth lennék. Vagy CorpGoth. Vagy, ki tudja melyik, a sok ezer közül. Én akkor vagyok én, ha megtalálom magam, azt, ami engem képes képviselni, és azokat a külső jegyeket, amikkel üzenhetem a világnak: tessék, ez vagyok én! Ma már, az önkifejezés a fontos. Amiben a Goth Szubkultúra hatalmas segítségemre van, hiszen emiatt, képes lehetek olyan ruhák, cipők, ékszerek, és bármi más beszerzésére, ami igazság szerint, ezerszer jobban tetszik, mint egy HM, CA vagy más, átlagos boltok. Mert, ahogy fedezem fel magam, ahogy már tudom, ki vagyok, és mi vagyok, pont úgy, akarom, hogy külsőre is tiszta legyen. Ráadásul, megmagyarázhatatlan az az euforikus érzés, mikor a tükörbe nézek, és úgy gondolom: igen, ez vagyok én! Így érzem jól magam! És nem, soha, még 70 évesen sem akarok más lenni! Illetve, ma már szerencsém van. A Szubkultúra még abban is segített, hogy bár virtuálisan, de ismerősöket leljek, akik nem ítélnek el, hanem elfogadnak. És nem tekintenek csodabogárnak. Akik hasonlóak, de mégis, külön egyéniségek.

Vannak, akinek a Goth csak divat. És idővel, levetkőzik ezt. Ki tudja, milyen céllal. De én tudom, pont hogy ennyi év után: nekem ez az életvitelem. Én az vagyok, aki a Goth stíluson belül akar, kiteljesedni. És igen, lehet, külsőre jobban hasonlítom egy Rocker lányra. Lehet, nem vagyok olyan, mint a vagyonos Goth-ok. De nem érdekel. Ha milliomos lennék, lehet, ugyan ezen az úton mennék. Ugyan így. Nem lennék más, mint aki vagyok. Ma már felvállalom. Sőt, az őszinte külsőm, sokat segít a rostázásban. Aminek legyen bármilyen negatív vagy pozitív élmény hozama, nem fog és nem tud, eltántorítani attól, hogy az legyek, akinek jól érzem magam. Talán, ahhoz lehet a legjobban hasonlítani, mikor valaki tudja, érzi, hogy rossz nembe született. Például, fiú testet kapott, de ő igazából lány. Vagy rájön valaki, hogy nem heteroszexuális. Hanem, valami más. Ezek, meg vannak valahogy magyarázva, de mégis, a lelki tapasztalat, élmény, szerintem erősen hasonló. Nem tudom pontosan, miért. Sem azt, hogy hogyan. De ez, vagyok én. Így érzem jól magam.
Nemrég megtapasztaltam azt, hogy szürke nadrágban, rosszabbul érzem magam, mint feketében. Pedig, a szürke nadrághoz is, képes voltam úgy felöltözni, hogy az elfogadható legyen. Mégis, egyre inkább utáltam felvenni, ahogy egyre jobban igyekeztem, meggyőzni magam: ez is megfelel. Nem! Nem felel meg! És innentől kezdve, soha többé nem adok ki pénzt olyanra, amiről csak egy picit is sejtem, hogy nem fog tetszeni! Ilyen az is, hogy igenis, a fekete ruha, előnyt élvez. Függetlenül mások véleményétől. A fekete éveken át velem volt, mindig is, az a szín vonzott.
Ennyi lenne, az én kis, történetem a Szubkultúrával. És ha kérdezik, milyen stílusú vagyok, van, hogy röviden Goth-ot mondok. De akikről látszik, hogy egy sült hal agyával vetekednek, leegyszerűsítem a Rocker kifejezésre. És nem is hazudok vele, hiszen mindkettő. Sőt, több.
Ezennel zárom soraim. Cathreen Misery, a fekete bárány.

Sorozat (1 rész) : Hogyan ismerkedtél meg a goth,dark szubkultúrával? (Vendég blogger: Wikka)

Sziasztok :)

Múltkor az-az ötletem támadt, hogy mennyire kíváncsi lennék arra,hogy mások hogyan ismerkedtek meg a szubkultúrával és milyen élményekkel rendelkeznek a baby bat korszakból,miket tapasztaltak. Ezért úgy gondoltam,hogy meghirdettem a Dark blog csoport facebook oldalán,hogy egy vendég bloger keresek egy bejegyzés erejéig,hogy kifejtse erről a véleményét :) Nálam még senki se vendég blogolt sőt eddig eszembe se jutott az ötlet. Ám többen is jelezték,hogy szeretnének erről írni és milyen jó ötlet lenne erről sorozatot készíteni :) Én pedig arra gondoltam,hogy miért is ne? Meg,hogy még én is kibírnám bővíteni a saját tapasztalataimmal ezt az egészet és a végén össze bírnám foglalni mindenki írását,hogy mik voltak a közös pontok :) Eddig három jelentkező van,az egyik Wikka akinek az írását ma fogom közé tenni a másik kettő személy pedig egyenlőre maradjon meglepetés :) Akit pedig még érdekelne,annak írom hogy: Péntek éjfélig még ellehet nekem küldeni a témával kapcsolatos írást facebookon vagy akár az emailemre ( amiért szintén fb-n lehet írni nekem) :) Nos akkor nem is húznám tovább az időt. Következzen Wikka bejegyzése arról,hogy ő hogyan ismerkedett meg a dark-goth szubkultúrával :)

A szubkúltúra meg én

Szerző: Wikka
Blogja: wikka92.blogspot.com

Általános iskolában volt egy nagyon nehéz időszakom, amolyan depressziós korszak. Leginkább az egészségügyi problémám miatt, és amiért ezt nem tudták mások elfogadni, bántottak. 8. osztályban kezdtek talán befogadni, és akkortájt lettem jóba két rocker osztálytársammal. Általuk kezdtem megszeretni a rock és metál zenét. (bár 5-6.ban ugye Beatles-el kezdtem) Valami csoda folytán nagyon sok zenei stílusról szóló oldalra tévedtem a Google keresője segítségével. Ott láttam meg a goth metál műfaját és köztük sok már ismert zenekart felsorolva pl: Within Temptation.
 Megfogott a hangulata, a dallam, a szövegkörnyezet.

A goth metálba belemerülve jutottam el egy goth weboldalra. Elolvastam a sok információt, amit találtam ott és hirtelen úgy éreztem, mintha ez hiányzott volna az életemből. Megtaláltam benne önmagamat. A baby bat korszak nem ment zökkenő mentesen, mert sokan furcsállták ezt a fajta változásomat. Apukám szektásnak gondolt minket, olyan is előfordult, hogy nem is engedet ki úgy az utcára, ahogyan felvoltam öltözve és kivoltam sminkelve. Azzal sem voltak kibékülve, hogy elkezdtem több sötétebb színt hordani, és nővérem szavaival élve: temetőzenét hallgattam. Anyukám jobban elfogadó volt, neki tetszett az öltözködésem és a stílusom, a goth ismerőseimmel is jól kijött, szerette őket. A suliban gyakran megkaptam, hogy sátánista vagyok, amikor éppen kivolt feketére rúzsozva a szám. A tanároknak többnyire tetszett az öltözködésem és gyakran kaptam pozitív kritikákat. Bár már rájöttem, hogy tényleg nem a ruha teszi az embert, így mondjuk a színesebb ruhákban is gothnak érzem magamat, sosem voltam az a nagyon fekete, mindig próbáltam kontrasztot teremteni a fekete és a színek között. Vagy sminkben, vagy harisnyában, akár fűzőben, vagy fűző alá lévő felsőkben, kiegészítőkben.
Mikor rátaláltam az MGC-re úgy éreztem haza találtam, egy olyan közösséget ismertem meg, ahol befogadtak, elfogadtak, megértettek. Csodálatos érzés volt. Mivel elég negatív időszakom volt akkoriban, nekem a goth szubkultúra jelentette a reményt. Minél többször érdeklődtem utána, annál jobban úgy éreztem, hogy ide tartozom.  Ide bekerülve már valahogy másképpen kezdtem el szemlélni a dolgokat, a világot. Egyszer régen MGC-n lehetett csinálni egy videót, hogy mi a véleményünk a goth-ról. Akkor is sok negatívkritikát kaptam. Azóta kicsit másképpen gondolom - immár idősebb fejjel -, de azzal még a mai napig egyetértek, hogy egy csodálatos szubkultúra, ami tiszteli a halált, elfogadást és megértést tanúsít. Egy olyan világ, ahol megértésre találnak a kitaszított lelkek. Ide kerülve már átértékeltem mindent, ami által, amit mások negatívnak véltek, számomra – és talán sok más goth által is - pozitívvá változott. Szerintem mindenféleképpen pozitív irányba változtatott, itt bontakozott ki igazán a tudásvágyam, az irodalmi műveltségem és hogy rájöttem milyen jó tudni. A zenei műveltségemben is sokat fejlődtem. Arról nem is beszélve, hogy a személyiségem is jelentős pozitív változásokon ment keresztül, fényt találtam a sötétségben, reményt a reménytelenségben, megértést a nehéz időkben.

Zenékből a baby bat korszakom elején még mindig a szokványos metál zenekarokat hallgattam, megfűszerezve némi goth metállal, később nyitottabb lettem újabb zenék befogadására - bár a klasszikus, opera, operett, musical zenékért mindig rajongtam. - Bár sajnos a goth rock később került a repertoáromba, kb 7-8 évvel később. Belegondolva is durva, hogy 2007-2008 környékén ismerkedtem meg a goth szubkultúrával, és ahogyan sokan gondolták nem, nem nőttem ki. Sőt, egyre inkább magaménak érzem. Talán már a környezetem is jobban elfogadta, apukámat leszámítva – Ő a hosszú szoknyáimra még mindig cigány szoknyákat mond. -  Végül is ideje volt már ennyi idő alatt. Lassan 10 éve, hogy ennek a gyönyörű szubkultúrának a részese lehetek.