Sziasztok.
Ez idén a legelső újévi bejegyzésem. Úgy
gondoltam, hogy mindig csak a kihívás témáiról olvashatok nálam, és szerettem
volna egy személyesebb bejegyzést is, amiben megosztom veletek az életem pár
morzsáját.
Nos, a 2015-ös év
szerintem nagyon gyorsan elrohant még hamarabb eltelt, mint a többi év. Hol is
kezdjem? Talán az elején. Páran, akik olvasták az előző askom-on, azok tudják, hogy 2014-be először életemben kívántam
valamit újévre. Sosem hittem az ilyesmikben, de bevallom annyira kétségbe
voltam esve és oly annyira remény vesztett voltam, hogy talán kicsit azért is
csináltam, hogy megnyugtassam magam, ha már tenni semmit nem tudtam ellene, és
talán egy kicsi remény is volt bennem, hogy ha elhiszem, úgy igazán akkor még
sikerülhet is a kívánságom. Vajon miért is voltam ennyire remény vesztett és
kétségbe esett? Nos, gondolom mindenki vagy majdnem mindenki életében volt egy
nagyon különleges személy, akiben első pillantásra bele szeretett és mikor még
jobban megismerte ez még csak fokozódott. Az én életembe is volt egy ilyen fiú.
Azt hittem ilyen nincs, nem létezik és kinevettem azokat, akik az ellenkezőjét
állították, végül velem is megtörtént. Három év párkapcsolat után teljesen
csalódott voltam, remény vesztett és zárkózott a fiúkkal, az első szerelmi csalódásom
után ez azt hiszem természetes is volt. Csak, hogy akkor jött Ő (kinek a neve
maradjon titok) és áttört az addig áttörhetetlenek gondolt „falon” amit magam
köré építettem. Már mikor megismertem akkor valamiért úgy éreztem, hogy ő
különleges és szépen lassan mindenkinek, még neki is feltűnt, hogy a
viselkedésem vele szemben egyáltalán nem közömbös. Sokan úgy hiszik, ilyesmik a
valós életben nem történnek, míg át nem élik. Őszinte már-már valódi ámulattal,
gyermeki naivitással figyeltem neki minden egyes szavára, minden egyes dologra,
amit írt nekem, ahogyan egyre többet és többet beszéltünk és ezzel együtt
közelebb is kerültünk egymáshoz. Észre sem vettem, hogy a gondolataim szinte
csak körülötte forognak, szüntelen rá gondolok és mire feltűnt már rabul ejtett
lelkével, kék szemivel, hangjával és mindenével mi ő hozzá tartozik. Bevallom
kissé meg is ijedtem egy pillanatra, féltem, ha bevallom neki érzéseim, akkor
ismét csalódás fog érni. Mégis legyőztem kételyeim és nem sok idő elteltével
megvallottam nem is csekély szimpátiám felé. Még a mai napig emlékszem az
arcára, ahogyan akkor rám nézett, és a sajátomra mikor tudata velem, hogy az ő
érzései sem közömbösek felém. A felhők között éreztem magam, mint egy álomba,
amiből sosem akarok felébredni. Nem is tettem, az összes racionalitásom
háttérbe szorult és csak a szívem suttogására hallgattam, így hát nem kellet
sok idő az első randevúig, mivel addig a pillanatig csak virtuálisan
kommunikáltunk, és láttuk egymást. Oly annyira izgultam, hogy nem tudtam aludni
sem, fél napokat a nagy eseményre készültem, már előtte nap vagy tíz ruhát
készítettem ki és visszatért egy olyan érzés az életembe miről már rég azt
hittem meghalt bennem. Ismét tinédzsernek éreztem magam, mint tizenöt évesen az
első nagy szerelemnél, csak hogy már nem voltam tini… tizennyolc voltam, és a
boldogságba kicsit sem hallgattam az eszemre mi óva intett. Aznap este nem
történt egy csóknál több, mire a szívem még mindig tisztán emlékszik. Mesébe
illő volt, odahúzott magához és úgy csókolt, akkor már biztos voltam benne…
szerelmes vagyok. Csak hogy nem tarthatott sokáig a felhőtlen boldogság. Az
eddig tinédzseres beszélgetéseink elkezdtek felnőttesebbé válni, komolyodni a
szándékunk. Legalábbis azt hittem… a második randevún már több történt, mint az
elsőn, még szerelmet is vallottam neki, ő még is azt mondta ne legyünk még
együtt, ő még biztos abban, hogy szerelmes belém. Sok ideig kétségek között
hagyott engem, az eddig megrendíthetetlen szívem elkezdte meghallani az eszem
intő szavait mikre eddig nem figyelt. Rá nem sokra a harmadik találkozónk min
még egy csók sem csattant el, közölte velem, hogy ő engem nem tudd szeretni.
Összetörtem, talán oly annyira, mint még sohasem. Padlóra kerültem, nem
értettem, hogy mit és hol rontottam el, magam hibáztattam, tele voltam
kérdésekkel, kételyekkel. Itt nem volt vége a történetnek, nem sok idő telt el
és ő furán kezdett el viselkedni velem, miután csak megbeszéltük, hogy barátok
maradunk ő mégis „kavarni” kezdett velem, erre más szót nem tudok alkalmazni, és
ez rá a legmegfelelőbb. Nem bókolni, hanem „kavarni” akár a kamaszok… én meg
nem tudom miért, de belementem. Pedig tudtam mind végig valahol mélyen, hogy
semmi értelme nincs az egésznek, mégis a szívem reménykedett és a boldog
pillanatokba, emlékekbe kapaszkodott. Fél évig folyamatos írogatások, hajnalba
nyúló kamerázások, beszélgetések, telefonálások,
flörtölgetések,sírások,kisebb-nagyobb össze veszések (virtuális barát zóna),
után ismét találkoztunk, pont Karácsony előtt. Vettem neki ajándékot és akkor először
voltam nála, az volt a negyedik alkalom, hogy személyesen láttuk egymást.
Emlékszem megkérdezte, hogy én mit szeretnék Karácsonyra, én pedig azt
válaszoltam, hogy őt. Írogatta nekem, hogy majd ez meg az lesz, de nem volt
semmi se. Ültünk egymással szemben kínos csendben és se csókot, se valami
magyarázatott a viselkedésére, se őt nem kaptam meg. Akkor se adtam fel,
eldöntöttem, hogy félre teszem a női büszkeségem és küzdeni fogok érte, mert
nekem ő kell, akarom őt teljes szívemből. Ez az egész még áprilisig
folytatódott ugyan úgy, mint azelőtt, mikor ugyan is közölte velem, hogy egy
másik lánnyal flörtöl és érzelmileg nem közömbös felé. Ismételten padlóra
zuhantam, úgy hogy igazán fel sem álltam teljesen. Ebben az időben, ami eltelt
sokan próbálkoztak nálam, de én mindenkit elutasítottam, mert ő rá vártam
(hiába). Ezek után összejöttek azzal a lánnyal és egy talán az összesnél
durvább veszekedésünk volt, ekkor tűnt fel egy harmadik lány is a képbe.
Valamiért nem beszélt nekem róla előtte soha, és azt se akarta, hogy én és a
lány beszéljünk egymással. Nem értettem miért, találkoztunk, hogy megbeszéljük
a dolgokat, rákérdeztem tőle és ő annyit mondott, hogy: „Mert zavar, hogy a
barátommal beszélgetsz „, erre okot nem kaptam, de tudtam, hogy nem erről van
szó. Később a találkozó után a lány bevallott mindent, vele is flörtölt a fiú.
Ezek után teljesen összetörtem én és az a lány is, felelősségre vontuk a fiút,
de konkrét válaszokat sosem kaptunk. Nagy viták, sok sírás volt ebben az
időszakban, majd később találkoztam még egyszer a fiúval, de akkor se mondott
semmit, nem válaszolt csak mentegetőzött. A találkozó után nem sokkal
összevesztünk véglegesen és immár több mint fél éve nem beszélünk. Itt hagyott
engem csomó kérdéssel és a mai napig rejtély, hogy ő vajon egy pillanatig
komolyan-e gondolta tényleg a dolgokat vagy ez az egész részéről egy játék volt
az érzéseimmel, miközben én valójában szerettem őt, teljes szívemből, ahogyan
csak lehet. Több mint fél évembe telt utána felállnom a padlóról, és még pár hónapomba
mire a mostani barátommal találkoztam majd még pár hónapomba mire összejöttem
vele, és végre azt mondhatom: BOLDOG VAGYOK! A kérdéseimre még mindig nem
kaptam választ, sokáig kerestem, kapaszkodtam a szép percekbe, az illatába, a
beszélgetésekbe, és hosszú időkön át mindig nyitva volt az a bizonyos ajtó, a
le nem zárt kérdésekkel. Végül, ahogy lezárult a 2015 úgy én is becsuktam ezt a
bizonyos ajtót. Több mint egy évembe telt, és végül a mostani párom és
szerelmem segített benne, aki lassan két hónapja a barátom. Nagyon megértő volt
és türelmes, úgyhogy köszönöm neki, hogy segítő kart nyújtott a sötétben és
ismét megtanított szeretni. Annak a fiúnak ( aki remélem olvasni fogja ezt,mert szeretném a tudtára adni,hogy nélküle is megy tovább az élet ) pedig köszönöm az életre szóló
leckét, ami az volt, hogy sose bízd el magad semmibe, és ne küzdj olyanért, aki
érted nem küzdene! Lezártam teljesen az előző, sőt még az előtti évet is és
készen állok teljesen 2016-ra és az új leckékre, örömökre,és ti? :)
Aranyosak vagytok és csak azt a közmondást tudom ide illeszteni, miszerint Ami nem öl meg, az erősít. A fő, hogy sikeresen túl léptél a dolgokon és remélhetőleg az új év, uj remek és csodás időket hoz számodra. ^^
VálaszTörlésKöszönjük szépen és viszont kívánom neked is ugyan ezt ^^
Törlés