2016. március 17., csütörtök

Szubjektív: Kísértő rémálmok, avagy a tudatalattikban lelünk rá félelmeinkre?

Sziasztok.
Arra gondoltak, hogy próbálkozásként szeretném a blogom kiegészíteni egy „Szubjektív” nevű rovattal melyben az eddigi bejegyzéseimmel ellentétben kevesebb személyeskedéssel próbálom megosztani veletek az egyéni véleményem különböző dolgokról. A mai témám a folyamatosan visszatérő rémálom lesznek. 

Fordult már veletek elő, hogy hajnalban felriadtatok egy lidérc álom miatt? Valószínűleg mindannyitoknak voltak már ilyenek eddigi élete során többször is, hisz az emberek minden este álmodnak többször is elvileg, csak nem emlékeznek rájuk. Ám mi van akkor, ha ezek a rémálmok naponta visszatérőek vagy legalábbis elég sűrű jelleggel?  Sokan foglalkoznak álomfejtéssel és az ott megjelenő szimbólumoknak jelentésének feltárásával és magával az álmokkal, mint ezoterikus és mind tudományos vonalon. Hallani lehet, olyan feltevést mely azt vallja, hogy az álmaink a saját tudat alattink kivetülése és magam is ez a teória mellet vagyok. Ebből a hipotézisből kiindulva a rémálmok is a saját félelmeink vetítenék ki? Az agyunk folyamatosan memorizálja a velünk történő eseményeket és létezik egy úgy nevezett félelem faktor is bennünk, aminek okán bizonyos dolgoktól, események bekövetkezésétől, személyektől félünk. Sokszor ez nem is tudatos félelem, hanem egy olyan dolog, amit mi sem veszünk észre, csak automatikusan félünk tőle, pl. páran a sötétségtől.  A félelmeinket az agyunk álom formájában továbbítja, nekünk és ezeket nevezzük rémálmoknak.
Legalább mindenki ismer egy olyan embert, vagy hallott már róla (esetleg ő maga ilyen) aki súlyos alvási zavarokkal küszköd hosszabb, avagy tartósabb ideje és ennek okában az áll, hogy az illető nem tud aludni, ha el is alszik, akkor is egy este többször is felriad lidérc álmaimból felzaklatott lelki állapotban. Sokszor ezek a személyek nem is panaszkodnak, csak látszik a táskás szemük és hogy egész nap fáradtak, lehangoltak továbbá energia híján vannak, hiszen csak pár óra hosszát aludtak egész este (vagy egész héten összesen) és előbb-utóbb ez a környezetüknek is fel fog tűnni.

"Lidérces álom béli kép"
( A képen:  Én - a képet az engedélyem nélkül lopni,máshol feltüntetni TILOS! -)
Mikor érdemes szakemberhez fordulni? Hogyha abba a csoportba tartozol vagy ismersz valakit, aki éjjel már retteg elaludni a saját lidérces álmaitól esetleg alvási paralízisbe (alvási bénulás) szenved, akkor mindenképp fordulj szakorvoshoz illetve annak az ismerősödnek javasold a segítségét. Én nem vagyok ebben a témába profi és orvos sem vagyok, de viszont van tapasztaltatom a témában, hiszen évek óta magam is súlyos alvási zavarba küszködök és folyamatos lidérc álmok kísértenek.  Többször is elgondolkoztam a rémálmaimon és sokszor felfedeztem bennük rejtett félelmeimet, miből volt, amit sikerült már legyőzném és volt, amit nem. Pl. édesanyám elhunyása után sokszor álmodtam egy közeli szerettem haláláról, mert betegesen féltem, hogy elvesztek még egy számomra fontos személyt. S miután ezt észrevettem sikerült felül kerekednem annyira ezen a negatív gondolaton, hogy az óta ilyen jellegű rémálmaim nem voltak. Tehát fent említett teória és véleményem mellett álok ki, hogy a rémálmok a saját tudatalatti félelmeink kivetülései és le kell őket küzdeni!

Ezek lennének az én gondolatmeneteim a rémálmok kapcsán (remélem segíthettem egy kicsit is), de ha van, valami hozzá fűzni valód, kérdésed esetleg valamiben nem értesz egyet, még vannak, tippjeid a lidérces álmok leküzdésével kapcsolatban akkor várom a hozzá szólásod, de csak kulturált keretek között! 

2 megjegyzés:

  1. Érdekes volt a cikk, de az én rémálmaim olyanok, amik soha nem múlnak. :) Hiába tudom az okát, hogy honnan ered, mit idézek fel. Nem sikerül, néha vissza tér, mint egy kóbor szellem. Viszont szakember nem kell, egyelőre nem befolyásolja olyan szinten az életem, hogy ennek szükségét lássam.
    Viszont nekem kicsi gyerek korom óta rémálmaim vannak. Emlékszem is, hogy szüleim a cartoon network csatornán lévő rajzfilmeket hibáztatták. De nem vették észre, hogy amint nem nézhettem, ugyan úgy folytatódott.
    Mára kiegészült a rémálom, illetve más is történt, amit így dolgozok fel. Az újdonság benne az, hogy ma már, ha olyan a rémálom, kiabálva kelek fel. :)
    Tudod mi az érdekes még? Az alvajárás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem az érdekest nem negatívan érted :)
      Úgy érted,hogy semmilyen jellegű rémálmod nem múlt el,az összes ugyanazokban a témákban,egyre szörnyűbb verzióban térnek vissza?
      Ez egyáltalán nem lehet kellemes,én 12 éves korom óta szenvedek ebben.
      S te mit gondolsz nem tudnád ezeket a félelmeid leküzdeni valahogy? Hogyha nem is kell szakember ez az állapot akkor sem jó.
      A kiabálva felkelés nekem is ismerős...na meg a sírva felkelés.
      Az alva járás is mindenképp érdekes téma,néha-néha én is alva jártam (nem olyan sűrűn) viszont az gyakrabb,hogy beszélek álmomban. Na meg az alvási bénulás ( paralízis) amit én is átéltem.

      Törlés