Elérkeztünk a sorozat harmadik részéhez is a késésért pedig elnézést kérek,Blithe már este nyolc felé küldte át nekem és nem volt időm elolvasni ezért teszem csak most közzé :)
Ma ahogy már el is árultam magam Blithe írását olvashassátok el arról,hogy ő hogyan ismerkedett meg a goth,dark szubkultúrával :) Na és persze még mindig várom további írásokat a témával kapcsolatban privát üzenetbe :)
Szerző: Blithe
Blogja: http://blitheproject.hu/
Hogy pontosan mikor és hol történt minden, nem tudom megmondani. Annyi bizonyos csupán, hogy óvodás koromban, miután láttam az Ollókezű Edward-ot úgy döntöttem, hogy nincs apelláta, ő lesz a férjem. És onnantól fogva ez egy örök érvényű szerelem volt – a sötét, elvontabb dolgok szerelme, amiben megállíthatatlan voltam.
Általános iskolás voltam, amikor megismerkedtem a vámpírok világával. Egy új, szintén sötét és elvont világ volt ez számomra. Nagyjából ebben az időben volt az az időszak is, ami számomra rengeteg megpróbáltatást jelentett. Így visszatekintve már azt mondom, hogy ugyan már, állj fel és rázd meg magad, de akkor ott nagyon rosszul éltem meg a dolgokat. Talán ebben segített igazán ez az új világ, segített elfelejteni a problémákat, és elhitette velem, hogy létezik egy különleges univerzum, ahová elmenekülhetek, egy olyan világ, ahol az emberi problémák nem léteznek.
Akkoriban nem csak én éreztem így, rengeteg osztálytársam kezdett el velem együtt „rockeresedni”, és persze a legnagyobb álma mindannyiunknak egy 20-soros acélbetétes volt, meg persze egy full fekete ruhatár.
Elég sötét időszakom volt ez, amikor két nagyon fontos kérdés hangzott el. „Depressziós vagy?” – akkor ennek köszönhettem azt, hogy tudatosultam az állapotommal, és hogy tudtam már „kezelni” írással és alkotással, illetve a „Te egyébként goth vagy?”. Előtte sose gondolkodtam még azon, hogy milyen stílusú is vagyok pontosan, szerettem a saját zenéimet hallgatni, és ennyi pont elég volt nekem, de a kérdés elgondolkodtatott. Elkezdtem neten utánanézni a dolgoknak, megismerkedni a goth-al és a gruftival, ugyanis kezdetekben inkább utóbbinak kezdtem el magamat vallani, hiszen erős depresszió és szuicid vágyak gyötörtek.
Rengeteget olvastam a szubkultúráról, főleg a kialakulásával kapcsolatban. Valahogy olyankor úgy éreztem magam, mintha hazaértem volna.
Mikor elkezdtem gimibe járni már valamivel „tudatosabban” voltam goth. Elkezdtem szoknyákat hordani (előtte csak nadrágjaim voltak), a ruhatáram is elegánsabbá vált, és nem mellesleg megvettem életem első fűzőjét, ami egy ócska, olcsó divatfűző volt, de le se lehetett rólam imádkozni, annyit hordtam és annyira imádtam. Ha lehetett, akkor hosszú selyemszoknyában jártam, és persze sminkeltem magam. Az emberek többsége meglepően pozitívan fogadott. Nagymamám mondta azt egyszer „Olyan gyönyörű vagy, mint egy fekete tündér!”. Persze jöttek a negatív – vagy inkább vicces – beszólások is, az „Itt jön a Halál!” meg hasonlók.
Mivel református gimnáziumba jártam, talán még jobban kiéleződtek a vallási-, sátánista sztereotípiák (pedig a goth közösségben szinte egyedüliként voltam Keresztény Goth). Meglepő módon, ezek soha nem a tanároktól jöttek, hanem a diákoktól. Napi szinten kérdezték meg viccként az osztálytársaim, hogy nem éget-e engem a szenteltvíz, nem félek-e, hogy elégek a templomban, stb. Egyszer sétáltam a folyosón, és két estis, idősebb férfi jött velem szembe. Mikor megláttak, egyik odaszólt a másiknak „Eddig azt hittem, hogy ez egy szigorú, vallásos iskola…”. Miután nagyapám meghalt, a temetésére kaptam anyukámtól egy Mária-medált. Kiderült, hogy allergiás vagyok az ötvözetére, olyannyira, hogy ahol a medál lógott a nyakamban, alatta kivérzett a bőröm. Sose tudtam lemosni magamról ezután, hogy ez azért volt, mert sátánista vagy épp az ördög felesége vagyok :D
A kortársaim többsége egyébként a heccelésen kívül pozitívan állt hozzám, sosem bántottak úgy igazán a kinézetem miatt. Egyik lány, akivel jóban voltam, szólított „Goth királynőként”, de azt sose vettem bántásnak, sőt, borzalmasan imponált. Egyszer volt egy srác, aki megkérdezte, hogy „Te egyébként fogsz valamikor normális ruhákat hordani? Mármint, hozzánk képest normálisakat…”. Arról voltam akkoriban is híres, hogy gyógyíthatatlan csipke-mániám van, illetve szoknyában sem jártak sokan rajtam kívül.
Gothokkal a városban, ahol akkor éltem, egyébként nem volt semmilyen kapcsolatom, interneten tartom néhánnyal a kapcsolatot, illetve a kötelező oldalakon voltam fenn (LD50, VampireFreaks), de valahogy sose éreztem úgy, hogy valódi kapcsolatom van egy stílusbelimmel. Egy átmulatott (átivott) szilveszter éjszaka után úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Valódi, élő kapcsolatokat akarok az azonos stílusú emberekkel, és huss, a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy beregisztráltam az MGC oldalát G-portálra (ahol akkoriban kb. 6 oldalam volt már…). Az itt megismert emberek, és az itt szerzett tapasztalatok rengeteget tanítottak nekem, elkezdtem egészen másképp látni a dolgokat.
Ekkortájt kezdtem talán „kinőni” a babybat korszakomat, bár olyan emberek között, akik már több tíz éve benne voltak a szubkultúrában még mindig nagyon kicsinek éreztem magam. Olyannak, akiknek még rengeteg tanulnivalója van, és ez az érzés talán örökre meg is marad bennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése