Már biztos mindannyitokkal ( vagy legalábbis többségben ) előfordult,hogy halogattátok az elkerülhetetlenül elvégezendő házi munkát esetleg a kötelezők elolvasást,házi feladat megírását vagy beadandók megírását. Úgy voltatok vele,hogy majd ráér az holnap is. Szokták is mondani,hogy " lustaság fél egészség" ám,de mi van ha valaki folyamatosan csak halogat? Illetve ti szoktatok halogatni? A mai blog bejegyzésben erről a témáról fogom kifejteni a véleményem.
"Majd holnaptól leszokok a dohányzásról",
"Majd holnaptól kezdek el tanulni",
"Majd holnap írom meg a beadandóm"
Nektek is ismerősek ezek a mondatok? Szinte szerintem mindenkinek volt legalább egy olyan pillanata az életében,mikor nem volt kedve megcsinálni a dolgát és inkább holnapra halasztotta. Viszont sokan ebből rendszert is csinálnak azután persze mikor eljön a másnap és még az utána való nap akkor se haladtak semmit előrébb a feladataikkal s idő közben azok még fel is halmozódtak. Azután persze az utolsó utáni pillanatban kapkodnak és próbálnak mindent egyszerre megoldani,majd miután végeztek kimerülten esnek be az ágyba úgy hogy egész héten összesen maximum három óra hosszát aludtak és hajnalok-hajnaláig fent körmöltek,illetve késő estébe nyúlóan takarítottak,stb. Aztán meg csodálkoznak ,ha másnap a suliba,vizsgán illetve a munkán fáradtak és kimerültek lesznek.
Pedig nincs ezen semmi meglepő sem,hiszen az emberi test nem erre van kitalálva és ezzel csak a saját bioritmusunk borítsuk fel. Ennek kapcsán még megemlíthetőek az újévi fogadalom tételek. Mennyit is tettünk és mennyit sikerült be is tartatunk? Tudatosan megszervezzük a programjaink,de azután szinte semmi nem a terveink szerint alakul és szét szórtak vagyunk? Ez az azért van,mert nem elég megtervezni az ütemtervünk pl. egész hónapra,hétre (kinek hogy) hanem tartani is kell magunk hozzá. Fontos még a kialakult napi rutin is amivel megkönnyíthetjük a saját dolgaink és nem marad el minden az utolsó pillanatra. Ugyan ez van így a "majd holnap ..." kezdetű kijelentéssekkel is. Hogyha valamit megkel tenned akkor azt MA tedd meg és ne halogasd. Párszor még belefér,ha elnapolod a teendőid és azután TÉNYLEG végzel velük másnapra viszont ebből se csinálj rendszert. Főleg ne úgy,hogy az egyik nap követi a másikat te pedig azt veszed észre hogy a tenni valók csak gyarapodnak és gyarapodnak! Te pedig ott ülsz tétlenül fogva a fejed,hogy mégis honnan a francból van ennyi tenni való? S azután ezeket sokkal nehezebb lesz bepótolni illetve határidőre véghez vinni mintha azonnal még az nap neki láttál volna,ahelyett hogy egyfolytában csak halogatnál.
Hogyha motiválatlan vagy a feladataid elvégzéséhez gondolj mindig arra,hogy már ezzel is kevesebb teendőd marad és talán egy kis szabad időt is eltöltetsz illetve időt szánhatsz önmagadra is. Továbbá ilyenkor mindig jussanak eszedbe a céljaid,mi az amiket kitűztél magad elé? S eddig mennyit tettél érte? Ha semennyit akkor nem kell megvárni az Újévet,mert mindennap egy új lehetőséget tartogat magába számodra. Bármikor változtathatsz ahelyett,hogy sajnáltatnád magad hogy semmi nem lett a sok fogadalomból,elhatározásodból amiket kitűztél magad elé.
Charlotte veled meg mi lett? Kérdezhetitek sokan most magatokba a monitor előtt ülve meglepett arccal,hogy mégis mi ez a tőlem eddig szokatlan illetve nem látott pozitivizmus ( legalábbis a blogomból ) . Nos hát én is átéltem már mindezt és rájöttem valamire,még ha kicsit sablonosan is hangozhat de akkor is nagy igazság rejlik benne:
Az életben egyedül TE vagy az aki tehet az ellen,hogy közelebb kerüljön a céljaihoz és kiegyensúlyozottabb életet élhessen. Ehhez pedig az első legfontosabb lépés,hogy ne halogasd a teendőid és ragad meg a MAI napot arra,hogy kezedbe vedd az irányítást :)
Jó kis írás, megfogadandó. ^^
VálaszTörlésÖrülök,hogy tetszett ^^
TörlésRetinaégető, bocsi :/
VálaszTörlésSzia.
TörlésMár kaptam erről a problémáról vissza jelzést és próbáltam változtatni rajta,de valamiért az oldal nem akarja a jót. Hiába raktam át másik színre és kattintottam a "frissítésre" valamiért nem akar semmit csinálni,pedig legalább 4xer megpróbáltam. 5xöre ezt csinálta vele,pedig én az egészet szürkére állítottam,semmilyen színes betű emelés nem volt benne se piros még is ilyen lett és nem tudok vele mit kezdeni. Nem akarja a jót az oldal,viszont nem fordul elő többet ilyen. A pirost mától mellőzöm továbbá ha megadod privátba az e-mail címed illetve elérhetőséged akkor elküldöm neked csatolva az írást ahol rendesen elolvashatod :)