2016. február 9., kedd

Élménybeszámoló: Szombati álarcosbál


Sziasztok.

Még szombat előtt csináltam egy szavazást facebookon a „Dark blogközösség” nevű csoportba arról, hogy ez a bejegyzés egyáltalán létre jöjjön mivel nem voltam benne biztos, hogy kíváncsiak-e ismét egy személyesebb bejegyzésre és igazából naplót se szeretnék csinálni a blogomból, de miután elég sok „igen” szavaztatott kaptam ezért úgy gondoltam, hogy miért is ne.



Szóval, mint már azt sokan tudjátok Szerbiában élek azon belül egy kis városba Zentán. Van egy „Mojo” nevezetű szórakozó hely ahol ugyanis szombatra álarcosbált hirdetek. Igazából nekem erről az egészről egyébként fogalmam se volt, de egyik barátom haza jött külföldről és miután kibékültünk (ugyanis egy kis időre elváltak útjaink) felhívta az eseményre a figyelmem. Nagy lelkesedéssel elfogadtam a meghívást és szóltam a páromnak továbbá pár közös barátunk is értesítve lett az eseményről. Eldöntöttem, hogy boszorkány leszek csak az volt a probléma, hogy nem volt kalapom és úgy éreztem, hogy hiányzik egy-két dolog.
Elmentem hát a városba, hogy körbe nézek egy kicsit és nagy elkeseredésemre boszorkány sapkát nem, de egy pók mintás, masnis comb fixet találtam, amit nem tudtam ott hagyni (azt hiszem, hogy magyarul a térdig érő harisnyát így hívják… nálunk ez csak harisnya).

Pókmintás harisnya ( Juj látszik a combom,dobáljatok meg kővel...)

Mikor már végleg elkeseredtem, hogy nem találok boszorkány sapkát és nem fogom tudni megvalósítani a jelmezem akkor eszembe jutott, hogy az egyik irodai, iskolai kellékek és könyves bolt kirakatába láttam itt Zentán még Halloween-kor egy boszorkány sapkát. Sejtettem, hogy csak díszlet, de mindenesetre úgy gondoltam betérek oda és rákérdezek, hogy eladó-e hiszen veszteni valóm nincs vele. Épp az a kedves nő dolgozott ott, akinél egy alkalommal magyar nyelven kerestem könyveket olvasni való céljából és kiderült, hogy ő is szereti a könyveket így elégé megtaláltuk a közös hangot. Közölte velem, hogy ugyan nem adja el a boszorkány sapkát, viszont szívesen kölcsön adja nekem, aminek én nagyon örültem és már másnap mehettem is érte.
 
A boszorkány sapka :)

Pénteken már nagy volt az izgalom (bár egész héten ezzel az eseménnyel voltam el, mint akinek nincs nagyobb problémája vizsga időszakban… de hát persze, hogy izgalmasabb volt ez, mint a tételeim tanulása). Megbeszéltük, hogy lesz nálam egy kis „elő buli” csak hogy az utolsó pillanatban a barátnőm, aki a fekete cicámnak öltözött volna másnak öltözött és kicsit szomorú is voltam, mert milyen boszi az, akinek nincs fekete cicája, kérem szépen? Aztán végül ez is megoldódott, mert az utolsó pillanatban egy másik kedves barátnőm vállalta a cica szerepét. Már mindenki itt volt nálam, a párom és a közös barátaink is mikor én még mindig nagyba Necromancica egyik sminkének (utólag is nagyon szépen köszönöm, hogy megengedte nekem) a szem részeit próbáltam magamra festeni (azt a két vonalat a szemnél, ami a szemöldökétől halad lefelé), de nem akart sikerülni így hát a barátnőm, aki a cicámnak öltözött segített magamra festeni.

                                                 
Ez az eredeti smink amiről leutánoztam a szemöldök és szem résznél található két vonalat :)
A képen : Zsófia Beke

Ezután kicsit iszogatunk, beszélgetünk nálam mi heten (a boszi és annak a hollója, cicája – barátnőm, fiú barátom és én, Blues Brothers – párom és barátja -, cowboy és fekete özvegy – közös barátaink -).

Kicsit homályos,de kis csapatunk

 Utána elindultunk az álarcos bálba. Idevalósi Blues-rock banda játszott és elég sokan beöltöztek. Volt ott minden, minyonok, gettós lány, V (A vér, mint vérbosszú című filmből), a másik barátnőm, aki papnőnek öltözött ( az, aki a cicám lett volna ) , különböző maszkokat viselő emberek és találtunk még egy cicát és boszorkányt is ( csak nem együtt) .
Minyonokkal

Ott is kicsit még beszélgetünk (szerencsére előre foglaltam magunknak asztalt így ülő hely is volt), ismerkedtünk,fényképezkedtünk,iszogatunk,táncoltunk egyszóval a zene,a buli és a társaság is nagyon jó volt. Én hihetetlenül jól éreztem magam.
Többi kép : 
Fekete özeveggyel

V-vel

Párom,A papnő,én és nem tudom ki xD ( nem az én ismerősöm volt,ám bocsi a ps-t,de az én arcom muszáj volt itt szerkeszteni,mert épp nagyon idétlen fejet vágok :D )

Másik cicával :)
Gettós lány

Két boszorkány :D

Kezdetleges smink


Hollómmal
 
Párommal

Cicámmal 

Két Blues Brothers és én :)


További képek: Facebookon
Volt valaki hétvégén vagy ebben a hónapban még álarcos bálon? S ha igen akkor minek öltözött? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése