2016. február 17., szerda

Tabú téma: Családon belüli konfliktusok

Sziasztok.

Szerintem senki számára nem ismeretlen a családon belüli konfliktusok és az ezt körül vevő állandó téma. Sőt sokatok szerintem maga is vagy ebben a helyzetben van, illetve ismer legalább egy valakit, akinek ilyen jellegű problémája van.

Ez egy igen komoly probléma, mivel normális esetekben családi közösségben növekedünk fel és az édesanyánk, édesapánk (jobbik helyzetbe mindkettő) a legszorosabb kapcsolatban állnak és ezzel a legfontosabb szerepet is töltik be életünkben. Mégis előfordulhat, hogy a generációk közötti különbségek miatt könnyedén összekapunk szüleinkkel, hiszen teljesen a világ változik, fejlődik. A különböző generációk között jelentős eltérések vannak. Más az értékrendszerünk, a felfogásunk, a világra való rá látásunk és gondolkozásmódunk, mint szüleinké, sőt előfordul, hogy szüleink más karriert szánnak nekünk, mint amit mi szeretnénk. Ez miatt olykor elkerülhetetlenek a kisebb-nagyobb összetűzések mégse beszélünk a családi konfliktusokról nemhogy idegeneknek, de senkinek sem. Még családtagjainkkal se beszéljük meg, tabuként kezeljük, magunkba fojtsuk mélyen közben bennünk és szüleinkben is folyamatosan gyűlik a belső stressz és a kívülállók számára eddig mutatott „tökéletes család” illúzió kép könnyen összeomolhat az idegeinkkel együtt. Igenis fontos leülni erről a témáról és megbeszélni szeretteinkkel mielőtt elmérgesednek a kedélyek! Sokan most rázni fogják a monitor előtt a fejük mondván, hogy „Nincs rá idő. Leköt az iskola, a munka, stb.” ,pedig igenis, hogy kell jusson időnk saját anyánkra, apánkra. Hogyha együtt élünk velük, akkor azért is, mert kellemetlen nap, mint nap egy szó nélkül elhaladni egymás mellett, rohanni a saját dolgaink után közben haragot tartani irántuk úgy, hogy nem tudhassuk, meddig lehetnek mellettünk. Senki se él örökké, lehet, hogy még ma teljesen természetes számunkra szüleink jelenléte, holnap pedig már elveszi tőlük az élet, úgyhogy nem volt időnk bocsánatot kérni és haragba váltunk el! Hogyha pedig nem élünk már velük, akkor is jusson ez a gondolat eszükbe és az,hogy a békesség jobb, mint a harag továbbá hogy ők neveltek minket azzá az emberré, akik most vagyunk és nélkülük most sehol se lennénk!
Hogyha mi kedvezményeznénk beszélgetést, de a szüleink a „tipikus 7 perces szülők” mit tegyünk? Mindenki ismeri ezt a szülői típust, sokaknak ilyen édesanyjuk, apjuk van. A hét perces szülők azok, akik mindennap csak hét percet szánnak a gyerekeikre, az∕a: „Mi volt az iskolában (vagy munkában)? Kaptál jegyet? Hogy vagy?” Kérdések után már rohannak is tovább hajszolni a munkát és a pénzt öröké, gyerekükre pedig semmi idő se jut. Ez esetben ne féljünk igenis közölni velük, hogy szeretnénk, ha több időt szánnának ránk, többet beszélgetnénk, és közös programokat szerveznénk olykor. Lehetséges, hogy elutasítás és kifogások halmaza lesz a válaszunk, de nem árt próbálkozni továbbra is és nem az első kísérlet után feladni.
„ Te vagy a hibás mindenért!”. Sokszor halljuk szüleinktől illetve mondjuk nekik ezt a mondatot? A szüntelen vitatkozásoknak az okait már említettem, de vajon ki hogyan reagál ezekre? Természetesen ahány ember annyi szokás és senki se egyforma (szokták mondani és ez így is igaz) tehát nem fogunk két egyforma reakciót látni se a mi se szüleink részéről.  Több típusú, viselkedésű egyén van, és amikor konfliktusokba keveredünk, ezeket könnyedén meglehet figyelni.


A passzív típus: A szüleid folyamatosan elvárásokat építenek ki eléd, és ha nem teljesíted őket, akkor azonnal kritizálnak? Már eltervezték előre az egész jövőd és minden létező szabadidőd beprogramozzák azok ellenére, hogy neked teljesen mások az elképzeléseid az életben? Mindenki ismer egy ilyen típust vagy lehet, hogy ő maga is az! Az ilyen emberek úgy érzik, hogy meg kell felelniük a szüleik elképzelésének, de közben nehezen viselik, hogy sokszor elégedetlenséggel, leszidással reagálnak próbálkozásaira. Ennek a hátterében legtöbbször az áll, hogy az anya illetve apa nem tehetett meg valamit, nem érhete el a saját álmait és a gyerekére próbálja ráerőszakolni, amiben ő nem járt sikerrel vagy esetleg egy családi vállalkozásban, munkakörbe (pl. orvos) akarja kényszeríteni gyermekét. Ilyenkor fontos, hogy ha ezt nem élvezi az adott személy, akkor igenis legyen neki saját véleménye és mondja is azt ki, ne hagyja, hogy a saját személyiségét elnyomják és olyanná akarják tenni, ami valójában nem is ő! Ne féljen önmaga lenni és azt tenni, amit szeretne, hiszen ez az ő élete,ő érte a felelős. Semmi kép se vegye fel az áldozat szerepét, illetve ha benne van ( a passzív típusok hajlamosabbak dühkitöréseiket könnyekkel helyettesíteni,felvenni az áldozat szerepét) akkor most lépjen ki. a krokodil könnyei miatt senki se fogja őt megsajnálni, már nem kisgyerek!

A lázadó: Fontos különbséget tenni az aktív típus és a lázadó között. Még az aktív csupán közli személyes véleményét utána, ha a szülő erősködik, akkor egyszerűen ráhagyja addig a lázadó típus erőszakos, sokszor kiabál, illetve mindig az övé kell, hogy legyen az utolsó szó. Magas vérmérséklete miatt a legkisebb apróságon is, amire felhívják, a figyelmét felkapja a vizet és dühkitöréssel reagál. A szülő persze agresszív viselkedésre hasonló kép válaszol és elkezdődnek a folyamatos, veszekedések mik sokkal komolyabb formát vesznek és egyáltalán nem egészségesek,normálisak a kisebb konfliktusokkal szemben.  Itt egy úgymond „hadi helyzet” keletkezik a szülő és a gyermek között ahol mindkettő egymást hibáztassa. Mikor már túl sok könnyedén összeomlik minden és nem lesz a régi többé. Természetesen az ilyen egyének is szeretik a családjuk (még mindig normális esetekről van szó) és ez viszonos is ez miatt előbb-utóbb kibékülnek egymással, de egy lázadó típusú gyerek nehezen változik, meg és könnyedén előfordulhat, hogy a békülés után is folyamatos sűrűséggel komoly jellegű vitákba keverednek. Ezt sajnos fizikai és lelki bántalmazás is követheti, büntetések (egy hétig pl. elveszik az internetét) a szülő részéről, amitől a gyerek előbb-utóbb depresszióssá fog válni. 


Az eddigi lázadó viselkedés vagy fokozódik és lehetetlené teszi a kapcsolatuk vagy teljesen más reakciót vált ki. Például a gyerek egész nap a szobájába fog ülni, keveset tartózkodik otthon, máshová menekül a problémák elől rosszabbik esetben tudat módosító szerekhez (alkohol, drogok) nyúl miközben a szülővel állandóan egymást hibáztassák. Pedig valójában mindkettejük egyformán hibás! Időben észre kell venni a jeleket mielőtt ilyen kritikussá vagy még ennél is kritikusabbá (pl. öngyilkossági gondolatok, önbántalmazás bármelyik fél részéről) fordul a helyzet.  Nem szabad elhinni a vitákba, hogy csak mi vagyunk a hibásak mindenért, hiszen a másik fél sem komolyan gondolja, de közben rá sem szabad mutogatunk. Egy állandó konfliktus helyzet kialakulásához két ember kell, hiszen ha az egyik fél nem óhajt vitázni, akkor a másik se fog (jobbik esetben).  Nincs ők, nincs te… TIK vagytok, egy családként. S ilyenkor kell nekünk engedni, ha szüleink nem fognak és kezdeményezni az eddigi egymás iránti támadások helyett a „leülünk és megbeszéljük” stratégiát. Nem szabad hagyni, hogy elmérgesedjen a helyzet és nincs olyan, hogy „többé semmi se lesz olyan, mint rég”. Úgy gondolom, mindent rendbe lehet hozni csak igazán akarni, kell, és nem pedig ki fogásokat keresni, szüleinkre mutogatni. Hogyha így tesztek, teszünk akkor egész biztos helyre áll a családi béke, aminek köszönhetően ti is és szüleitek is boldogabbak, nyugodtabbak lesztek. 
Lehet, hogy néha kisebb konfliktusok így is lesznek, de ahogy tudjuk, törekedjünk arra, hogy minél kevesebb legyen (még ha ez a törekvés egy oldalú is részünkről).



(Képek: Google )

2 megjegyzés:

  1. Nicsak, más is felbátorodott, hogy írjon hasonló témákról? :) Örülök neki nagyon, hogy ki írtad magadból illetve írtál róla. Fontos foglalkozni ezzel, hiszen rengeteg gyerek sérül meg, családon belüli problémák miatt, amitől sérült felnőtt lesz belőle. És ebből lesz egy ördögi kör. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom nem volt egyszerű,mert én se szívesen beszélek a saját családomról és ilyen dolgokról,kerülni szoktam nagyon a témát...úgyhogy most kicsit a saját határaim is feszegetem,de pont én is úgy éreztem,hogy igenis kell róla beszélni.

      Törlés