Tabú: Kiközösítés, önkép károsulás, depresszió és öngyilkosság (+18)

Figyelmeztetés: A bejegyzést csak akkor olvasd tovább, ha elmúltál már tizennyolc éves, vagy saját felelősségedre teszed azt. Mert megzavarhassa a nyugalmad, amiért nem vállalok felelősséget!

Sokat gondolkoztam már ennek a bejegyzésnek a megírásán, mivel a témával kapcsolatban nagyon is vannak személyes tapasztalataim. S leginkább azon vacilláltam, hogy megosszam-e veletek vagy sem, de végül az igen mellett döntöttem, mivel szeretném, ha az én példámon keresztül tanulnátok. Gondolom a legtöbbetek számára nem ismeretlen az, hogy az életének egy bizonyos időszakaszában kiközösítették valahonnan. Akár az iskolából, csoporttusolásokból, óvodából vagy munkahelyről rövidebb vagy huzamosabb ideig. Természetesen vannak olyanok is, akik sose élték át a kirekesztést vagy részt vettek benne. Voltak mindig is áldozatok, részt vevők és kívülállók.

 Viszont, hogy is érezhet, min mehetek keresztül az-a személy, aki mindig a bántalmazottak oldalán szerepelt ok nélkül?

Velem ez az egész még óvodás koromba elkezdődött. Volt egy úgymond „vezető” egyén a csoportban, akire mindenki hallgatott és vakon követték.  Kinézték hát maguknak az akkori leggyengébb láncszemet a csoportból, engem. Már olyan fiatalon kezdtem megérteni, hogy kívülálló vagyok. Senki se beszélt vagy játszott velem. Mikor oda akartam menni, játszani hozzájuk akkor elküldtek, és ha tovább próbálkoztam egyszerűen figyelmen kívül hagytak, mintha ott se lennék. Volt egyetlen személy, akivel néha jóba voltam és beszélt velem, de ő is jó párszor hátat fordított nekem, egyedül hagyva engem. Ez miatt sokszor előfordult, hogy az oviban magamba beszéltem hangosan babázás vagy kockázás közben, és úgy tettem mintha lenne ott még egy személy, akivel játszhatok. Később magamba is elkezdtem beszélni vagy épp úgy csináltam mintha pl. a játék baba beszélne hozzám és én lennék az anyukája. Érdekes módon senki se figyelt erre fel még az óvó nő se, sőt ő is máshogy bánt velem. Egyszer megelégeltem az egészet és elszöktem az óvodából. Pontosabban leraktam a játékaim és mindenki szeme láttára kisétáltam az ajtón, amit SENKI se vett észre (az óvónő sem), felhúztam a ruháim és haza indultam gyalog. Természetesen mikor hazaértem boldogult anyám visszavitt és az óvónő teljesen meglepődött. Még anyámmal is közölte, hogy nem vette észre hogy elmentem, amin anyám fel is kapta a vizet. Mintha igazából nem is lettem volna a csoport része.

Mikor elkezdődött az általános iskola ugyan azokkal a személyekkel kerültem egy osztályba, akikkel oviba jártam és mikor megláttam őket nem akartam bemenni az épületbe, már az első nap. Mindenki más gyereke örült, csak én duzzogtam ott félre állva a többiektől anyámnak, hogy nem akarok iskolába menni. A tanító nőm nem érdekelte, hogy mi bajom ő ebből csak annyit látott, hogy egy kislány hisztériázik, amiért nem akar iskolába menni. Ezért meg is utált és anyámmal már a legelső nap közölte, hogy nem kaphatok nála jobb jegyet háromasnál. Édesanyám nagyon mérges volt, de nem tudott mit tenni ugyanis nem csak a tanító nő, hanem a többi tanár és osztálytársam se vett tudomást a létezésemről. Ekkor mindent megtettem, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Hangosan beszélgetem órán és nem figyeltem oda remélve így feltűnik nekik a létezésem. Akárkik is beszélgetek a tanító néni csak rám szólt rám és nagyon erősen diszkriminált. Ekkor kezdődtek a beírások és a figyelmeztetések mi szerint rossz és figyelmetlen vagyok az órán. A büntetéseim sem maradtak el, sarokba állítottak vagy épp kizavartak az óráról ezért rengeteg lényeges tananyagon nem voltam bent és senki se adta nekem őket ide. Anyám is észrevette, hogy nem tudom leolvasni az órát és csomó alapismeretem hiányzik, de hiába ment be az iskolába többször is mégsem változott semmi. 

Tényleg nem igazán lett jobb az átlagom háromasnál és akárhányszor jelentkezetem órán engem egyik tanár sem szólított fel, se a tanító nő hiába is tudtam az anyagot. Valószínűleg az átlagom is jobb lehetet volna, ha nincs ez az egész.  Szinte biztosak voltunk benne, hogy a helyes válaszaimmal csinált valamit, hogy levonhassa tőlem a pontokat, de nem tudtok rá bizonyítani és mivel a többi tanár is ilyen volt velem ezért nem is hittek volna nekünk. Elkezdődött a felső általános iskola és mink át költöztünk Zentára Csókáról (Szerbiában található két város). Az osztálytársaim először kedvesek voltak velem, de én akkora már nagyon félénk voltam és senkivel se nem mertem beszélni továbbá a legkisebb kis vicceiken is megsértődtem. A végső kiközösítésem azzal értem el, hogy mikor eltörték a kedvenc hajfogóm sírva fakadtam. Hamar elmentek a hírek, hogy az új lány ilyenek miatt sír majd mikor megkaptam, hogy ha tudják, hogy ilyen vagyok akkor nem hívtak volna az osztályukba. Ezek után teljes depresszióba estem és befordultam, nem beszéltem már senkinek se a dologról. Csak elviseltem a minden egyes nap engem érő fizikai és lelki bántalmazásokat és sokáig otthon is azt hazudtam, hogy „minden rendben”. Nem kellet sok, hogy a hírem az egész iskolába elterjedjen és mindenki megutáljon, már nem csak az osztálytársaim, hanem a többi osztály is és lassan az egész iskola a legtöbb tanárommal együtt lenézett engem. Az osztályfőnököm és a rajz tanárnőm voltak (különösen az osztályfőnököm, akik mellettem álltak). Sajnos hiába voltam alapjába véve nem buta, egy csomó általános ismeretem hiányzott minden tárgyból, hiszen a legtöbb időm a folyóson töltöttem már kb. csak azért, ha egyet szóltam alsóba. Lassan kezdett feltűnni mindenkinek, hogy nincs valami rendben és a szüleim is rájöttek erre.

Sokat voltam lent az iskola phszihológusnál és beszélgetem az osztályfőnökömmel, de mind hiába. Párszor az osztályfőnököm beszélt is az osztályommal, de mind hiába. Maximum egy napig vagy az ő óráján csend volt aztán folytatódott ugyan az, mint eddig. Más osztályokból is folyamatosan az osztályommal együtt bántalmaztak továbbra is mind fizikailag mind lelkileg és már nem tudtam úgy bejönni az iskolába, hogy a kapuba ne érjen valami negatív külső inger. Egyszerűen nem tudtam a tanulásra koncentrálni és a jegyeim (amik eddig se voltak túl jók) fokozatosan romlottak. Teljesen megtörtem és feladtam, úgy éreztem sose lesz vége. Állandóan csúfoltak, hogy kövér vagyok és csúnya, hogy ilyen meg olyan béna vagyok.  Ekkor kezdtem el jobban verseket írni.

Közben kialakult egy teljesen téves önképem magamról: „Lúzer vagyok, béna vagyok, csúnya és kövér… stb.”Mindennapos folyamatos sírás és stressz jellemezte ezeket az időszakokat. Nem sokára megismertem egy lányt az interneten és azt hiszem ő volt az első személy, aki megértett, sőt olyan volt, mint én. Lelki társak voltunk. Ekkor kezdtem Edgar Allan Poe könyveket és Soport hallgatni (amiket ő mutatott nekem) és jobban anime fanná válni (amit azelőtt is szeretem), amikor ezeket csináltam úgy éreztem van, egy hely ahová menekülhetek. Elkezdtem feketébe járni a dark,goth szubkultúra iránt érdeklődni és fülhallgatóval járni az iskolába. Ez miatt természetesen még jobban mindenki megutált.

Ebben az időszakban merültek fel bennem először az öngyilkosság gondolata. Vagdostam magam és eltakartam a vágásaim, hogy senki se lássa őket...nem mertem senkivel se beszélni erről. Egyszer meglátták és azután folyamatosan emo-nak neveztek és még jobban piszkáltak, mint eddig. Elkezdtem nem figyelni, hanem inkább rajzolgatni és írni az órákon és egyszer csak váratlanul összeestem az iskolába.

Miután kórházba kerültem közölték velem, hogy alacsony a vérnyomásom. A szüleim és az osztályfőnököm aggódott értem, de hiába beszélt ismét az osztállyal, már az egész iskola utált engem. S miután visszajöttem a kórházból már alsósok is piszkálni kezdtek. Nem bírtam sportolni, ugyanis a vérnyomás gondjaim nem múltak el és tényleg egy kis túlsúllyal is küzdöttem, továbbá kis koromban sem sportoltam, hiszen senki se akart velem a tornaterembe labdázni, ezért inkább ültem a legtöbb esetben.

Teltek-múltak az évek, de nem változott semmi. Nyolcadikos voltam mikor már -15 kg-t lefogytam és mikor a tabló képünk készült az egyik osztálytársam azt mondta, hogy: „Szép vagy, Inez”. 

Nyolcadikos tabló képem

Nem örültem neki, szánalommal tekintettem rá és mérges voltam. Évek óta szinte csak bántást kaptam, mégis mi ez hirtelen? Nincs szükségem hízelgésre. Utálom őket. Gondoltam ezt akkor és hirtelen felindulásból a derékig érő hosszú hajam levágtam teljesen rövidre még ballagás előtt.

S mivel nem tudtam hajat vágni így még rövidebbre kellet levágni, egész fiús hajam volt mikor elballagtam. A ballagáson két volt osztály társnőm is ott volt, akik régen sokat piszkáltak. Én is kaptam egy kis szöveget, amit fel kellet olvasnom, de olyan ideges voltam, hogy csak motyogtam. Mikor végett ért a műsor elsétáltam a két lány előtt és ők nevettek… én azt hittem,hogy rajtam nevetnek és mindkettőt ott a ballagáson megtéptem ( amit a kamera is felvett csak kivágták róla a legtöbb részt, amit bírtak ) ,és apám alig bírt kettőjükről leszedni. Nem tudom mi történt velem,csak feljöttek bennem a régi dolgok és teljesen elszállt az agyam.

Középiskolába még agresszívabbá váltam. Mikor elkezdtem a középiskolát fél évig minden rendben volt még nem jött egy beképzelt lány (ezt nehéz volt nem h*lye p*csának) írni, aki mindent tönkre tett, amit nagy nehezen felépítettem. Láttam, ahogy az emberek ismét elfordulnak tőlem. 15 voltam és első félév volt mikor fel akart pofozni és neki vágta az új felsőmnek a szendvicsét,én pedig a zeneterembe úgy megvertem mindenki szeme látta előtt, hogy sírva fakadt. Senki, nem mert közbe szólni, mindenki csak bámult minket. Ezután majdnem ki is csaptak az iskolából, de még volt egy verekedésem egy másik lánnyal is, aki nekem jött iskola után, viszont az önvédelem volt. Azt hittem akkor, hogy ki fognak csapni, de nem. Ezután persze mindenki még jobban megutált és kiközösített. Előröl kezdődött minden, csak most osztály szinten és nem egész iskola szinten. Most viszont már nem voltam félős, visszahúzódós kislány, hanem vissza is szóltam mindenkinek, aki bántott és megvédtem magam. Egyre agresszívabbá váltam és még úgy se tanultam. Az immunrendszerem még mindig szörnyű volt, sokat voltam beteg.

Én középiskolába

Osztályt ismételtem. Az új osztályomba se volt semmi se jobb, mert a régi osztálytársaim kibeszéltek mindenkinek, csak itt az egész iskola nem mutatta ki utálatát viszont mikor odakerültem már mindent tudtak rólam. Nem fogadtak engem be, volt egy-két lánnyal, akivel néha jóba voltam, néha nem és anyukámnak megígértem, hogy idén tanulok. Jeles lett év végén az átlagom, pedig az a két lány sokszor nem volt ott nekem és a többiek még mindig nem kedveltek, de már nem akartam másoknak megfelelni. Az utolsó évben mikor elballagtam jött egy új lány az osztályba, egy pedig elment és lett két barátnőm is, az egyik közülük az a lány, akivel eddig is néha jóba voltam néha nem. Csak most ők kitartottak mellettem és nem hagytak egyedül, aminek meg is lett az eredménye. Lassan elkezdtem kilábalni a depresszióból és örülni neki, hogy a sok álbarát, hátba szúrás, ott hagyás és piszkálás után vannak igazi barátaim. Jelentősen több kedvem lett a tanuláshoz és mindenhez, sokat segítettek átvészelni anyu halálát, aki 17 éves koromba elhunyt, viszont erős maradtam és mivel megígértem neki, hogy tanulni fogok ezért nem adtam fel.

Anyu

Ekkor jött az a viszonzatlan szerelem, amiről már meséltem is a „Tavalyi évzáró, Újévi köszöntő” című bejegyzésembe, amitől teljesen depressziós lettem. Eddig nem említettem a bejegyzésbe, de 15 éves koromtól 18 éves koromig volt egy három éves párkapcsolatom, ami szörnyű volt nagyja részt, de azért voltak benne jó dolgok is. Viszont ez a fiú, akibe utána beleszerettem, ő volt az én első szerelmem. Csak, hogy átvert és kihasznált ez miatt megint nagyon padlóra kerültem, de most itt voltak a barátaim és átsegítettek egy évnyi (!!!!) Szenvedésen, depresszión, amit az a fiú okozott, akit akkoriban mindennél jobban szeretem (még az életemnél is).

Viszont túl lettem rajta, és egy erős és határozott nővé váltam fokozatosan, ahogy lassacskán rendbe jöttem és felálltam arról a padlóról! Hogyha visszaforgathatnám, az időt sok mindent másképp csinálnék, viszont ez egy jó lecke volt az élettől, hiszen ami nem öl meg az megerősít! Ugyan akkor mindenki, akit kiközösítettek vagy kiközösítenek, annak legyen az én történetem az élő példa! Csomó évet, lehetőséget elszalasztottam a szomorkodásra, mert hagytam, hogy tönkre tegyenek az emberek!

Ti legyetek erősek még, ha néha nehéz is! Ne hagyjátok magatokat eltaposni, ti ennél erősebbek vagytok és sosincs vége, amíg ti nem adjátok fel! Ne akarjátok eldobni az értékes életetek, mert csak egy van belőle. Merjetek változtatni még időben, mert azt az utat, amit én végig jártam SENKINEK se kívánom! Szeressétek önmagatokat és bízzatok magatokba! Ne arra hallgassatok, más mit mond rólatok, nem másnak, hanem magatoknak kell megfelelni. Most mindenkihez szólok, aki volt már áldozat vagy még most is az:

Nem ti vagytok gyengék, hanem azok, akik bántanak titeket! Hiszen az ilyen embereknek igazából magukkal van valami gondjuk, valami trauma érte őket az életük során és az a görbe tükör, amit mutatnak, feléd igazából őket adja vissza, a valódi énünket. Ismertem már olyan személyt, aki az iskolában egy vezető egyéniség volt otthon meg bántalmazták a szülei és így élte ki magát! Mindig a bántalmazók is valahol áldozatok, akik épp családi bántalmazáson, régi gyerekkori traumán stb. estek át és keresnek egy náluk gyengébb személyt, akit el tudnak taposni csak, hogy őket, tiszteljék! Az ilyen emberek azok, akik valójában gyengék! Szadista hajlamiak és mentálisan betegek is, mert a velük történt negatív dolgokat a gyengébbeken vezetik le.

Hogyha te is ilyen vagy akkor hagyd abba, ettől nem leszel jobb! Hogyha nem áldozat, vagy hanem bántalmazó akkor először néz magadba, hogy nem-e saját magaddal van-e bajod? Hogyha problémáid vannak, azt mond el, mert ha másokat bántasz te is olyan leszel, mint azok, akik téged bántottak.

Akik csak nézik, de nem tesznek semmit. Bántak valakit lelkileg vagy fizikailag és te az a típus, vagy aki csak ott áll és nem tesz semmit? Hisz ő egyedül úgy se tud? „Egy fecske nem csinál nyarat”, ezt gondolod? Téves. Igenis merjetek kiállni azokért, akiket bántak, hogyha lássák a többiek, hogy kitartóan kiálltok a személy mellet akkor ők is kifognak. Lehet attól féltek, hogy titeket is akkor kiközösítenek,de kicsit képzeljétek magatokat annak a személynek a helyébe, akit mindennap bántanak. Ti mit éreznétek a helyébe?

Miért pont most szóltam? Azért mert már évek óta hallgatok, teljesen azonosultam az áldozat szerepével és sokszor úgy éreztem, hogy meg is érdemeltem. Azért meséltem el most nektek a történetem, hogy tanuljatok belőle és szemléltessem egy áldozat szempontját másokkal, és mert remélem, hogy már legalább egy valakinek tudok ezzel segíteni! Ti se hallgassatok erről, igenis merjetek róla beszélni ne évek múlva, mint most én, hanem azonnal. Nem kell, hogy mártírok legyetek, merjetek szólni és tenni ellene!

Veled is történt már ilyen? Hogyha már átmentél te is legalább egyszer a kiközösítésen bármilyen formába, akkor kérlek, meséld el hozzá szólásba a te történted, továbbá ha bármit szeretnél, hozzá szólni a témához szintén várom a véleményed!  Hátha abból is tanulhatnak mások. Továbbá, ha nem értesz velem egyet arról is szívesen várom véleményed,de csak kulturáltan. 

Szerbiai országos dark,goth találkozó? Legyen vagy sem?

Sziasztok! :)

Már egy ideje nagyon sokat gondolkozok azon a kérdésen,hogy vajon Szerbiában vannak-e még rajtam kívül olyanok akik a dark,goth szubkultúrához tartoznak? Magyarországról az internet segítségével virtuálisan már ismerek pár embert és még a tavalyi II. Országos Goth találkozón is voltam,Budapesten. Viszont felmerült bennem már többször is a kérdés,hogy vajon itt mennyien vagyunk-e és hogy lenne-e igény egy szerbiai dark,goth találkozó megszervezésére? Wikka  adta az ötletet,hogy szervezek egy ilyen találkozót,de viszont nem tudom,hogy lenne-e rá igény. Ezt Wikkának is megmondtam,ezután rá kérdezett tőlem,hogy miért nem indítok róla szavazást? Igazság szerint sokat gondolkoztam már rajta  mégis eddig nem mertem előhozakodni az ötlettel. Most viszont összeszedtem a bátorságom. 2016 nyárara gondoltam,hogy alkalmas lenne a találkozó,az hogy melyik hónap arról és a helyszínről is csinálni fogok szavazást,ha elég szavazat összegyűlik az "igen"-re. Hogy hol bírtok szavazni? Az oldalon rögtön a "magamról" rész alatt ott van egy szavazási menüpont ahol több lehetőség közül bírtok választani és kifejezni személyes véleményeteket:
" Szerintetek lenne igény egy szerbiai dark,goth találkozóra?". Leginkább szerbiaiak véleményét várom,kérek minden külföldit csak akkor szavazzon,ha ő is részt szeretne venni az eseményen. Természetesen a találkozón nem csak a már szubkultúrához tartózok vehetnek részt,hanem mindenki akit érdekel a szubkultúra :)  Továbbá,ha a megfelelő mennyiségű szavazat összejön és már a pontos hónap és helyszín le van tisztázva szívesen várnám egy-két szervező társ segítségét hiszen egy embernek egy ilyen eseményt túl nagy feladat lenne megszervezni. Kérlek titeket szavazatok az oldalon,ha ti is Szerbiában éltek és szeretnétek egy ilyen találkozón részt venni :) A szavazás májusig érvényes :) Természetesen,ha elég szavazat összejön és a helyszín,hónap is tisztázódik akkor facebook esemény is lesz róla :) Továbbá,ha bármi ötletetek,hozzá fűzni valótok vagy tanácsotok van akkor hozzá szólásban vagy facebookon várom a véleményeteket,esetleg kérdéseiteket :) 

Képen: Laura Hajdu

30 napos Goth kihívás - 30. nap: Kedvenc Blogjaim

30. nap: Írj egy listát a blogokról, amiknek rendszeres olvasója vagy.

Elérkeztünk a kihívásból az utolsó naphoz is,én nagyon élveztem :).

A téma azok a blogok amiket én rendszeresen olvasok.Nem sorrendben írom,mert nem akarok köztük egy „ranglétrát” felállítani.

Cathreen Misery: Nagyon szép, válogatott fogalmazás mód, minden témáról bőven kifejti a véleményét,gyönyörű blog kinézet és érdekesebbnél – érdekesebb tabu témákat feszeget,melyeket mindig szívesen olvasok,mikor időm engedi. Továbbá olvastam pár versét is és azok is elnyerték a tetszésem, tehetséges lány.

The gothic dream isnt dead: Ő egy fiatal bloger, viszont a felfogása nagyon is érett. Ismerem őt a virtuális világon keresztül, tetszenek az írásai és ilyen korban dicséretre méltó a gondolkozás módja.

Self-Made Darkness: Szép blog kinézet, , mindig egyenesen és őszintén fejt ki a vééeményét mindenről (mi olykor-olykor kissé nyersnek is tűnik), de én nagyon szeretem ezt a blogjába. Őszintén leírja, amiket gondol, szép fogalmazás mód.

Wikka gondolatai: Szintén ismerem őt is, sajnos őt is csak az interneten keresztül. A blogjából árad a pozitív gondolkodás és ő maga is egy boldog egyén, aki sokszor jó kedvre derít bejegyzéseivel.

NekromanCica: Vele is párszor „beszéltem” virtuális és II. Goth találkozón láttam is (csak oda menni nem mertem hozzá), gyönyörű lány és a blogját is szeretem olvasni, szépen fogalmaz, a csoda szép viktoriánus goth ruháiba is szokott képeket felrakni melyeket mindig ámulattal nézek.

Shadow and Light: Jól kigondolt blog kinézet, választékos témák, szép fogalmazás mód.

Blithe Project: Főleg a DIY ékszerei tetszenek, nagyon kreatív lány,gyönyörű blog kinézet és szép fogalmazás mód,választékos témák amik közül mindenki kedvére válogathat,én mindig találok valamit ami érdekel.

30 Napos Goth Kihívás - 23-tól 29-ik napig

Megérkeztem a 23-as kérdéssel egész az utolsó előttig :)

23.nap: Kedvenc művészed vagy fotósod

Nos engem a művészet,festészet,fotózás nem igazán kötött le sosem. Egyetértek azzal teljes mértékben,hogy ez is az önkifejezés egyik formája,és ezzel az ágazattal is ugyanúgy lehet kreatív dolgokat létre hozni. Viszont én már kiskorom óta inkább a könyvek szerelmese voltam,és ez a mai napig sem változott semmit ( legyen az regény,verses könyv,novella ). Továbbá a virtuális blogokat is nagyon kedvelem,ahol mások véleményeiről,élményeiről,világukra való meglátásukról olvashatok.  Egyszóval engem inkább az olvasás köt le,maximum facebookon szoktam nézni ilyen amatőr rajzokat,festményeket és képeket,de jobban még nem igazán merültem bele ebbe a témába bevallom. 

24.nap: Szerinted melyik a legjobb goth weboldal?

Kifejezetten nem szoktam goth weboldalakat nézegetni,a Magyar Gothic Club (MGC) kivételével. 

25.nap: Gondolkoztál már azon,hogy elhagyd a szubkultúrát,ha igen miért?

12-13 éves koromba váltam a szubkultúra részévé,tehát elég fiatalon. A társadalom nyomása,az iskola nyomása ( tanárok,iskola pszichológus,osztálytársak) nyomása folyton rám nehezedett. Próbálták megmondani hogyan is kellene kinéznem,de valamiért mikor úgy tettem sosem éreztem jól magam,mert a tükörből az ő általuk elvárt kép köszönt rám vissza nem pedig önmagam. Ezért egy idő után abbahagytam és úgy csináltam,ahogy nekem tetszett,de folyamatos bántás és kiközösítés lett az önfelállásom ára. A társadalomnak ( főleg a közeli környezetemnek,még a családomnak is) tizenöt éves koromra sikerült bemagyarázniuk a tudatalattimba,hogy a mainstream emberé válás normális folyamat és az egyediség megvetendő dolog. Ezek után leszedtem a szobámba az össze poszterem,megpróbáltam a társadalom szemszögéből ítélve "normálisan" öltözködni,viselkedni,"normális" zenéket hallgatni ( tehát minden ami mainstream). Azt hittem,hogy majd így elfognak engem fogadni,de viszont sosem éreztem jól magam ilyenkor hiszek ők erőltették rám az általuk "normálisnak" bélyegzett dolgaikat. Úgy éreztem,hogy nem vagyok már önmagam hanem én is az felé haladok,hogy  "agy mosott zombivá" váljak (mivel a többi embert teljesen annak láttam körülöttem ) . Tovább erőltettem még ezek ellenére is a dolgot magamra,azt hittem sosem lesznek barátaim,ha ilyen maradok és a társadalom örökké kifog rekeszteni. Igyekeztem színesebb ruhákat vásárolni magamnak,de valamiért ahogyan egy ruhás üzletbe léptem már egyből a fekete,sötétebb színű ruhákhoz mentem oda még ha nem is tudatosan. Mikor eldöntöttem magamba,hogy veszek magamnak pár "lányos" kiegészítőt annak sem lett különb vége. Szegecses karkötők,nyakláncok,halál fejes cuccok,lógós láncok között találtam magam és csak ilyenekkel bővültek a kiegészítőm,valamiért nem vitt rá a lélek,hogy "normálisakat" is vegyek. Egyre inkább észrevettem, hogy a telefonomon több, punk, rock, metál,gothic metál,goth,dark wave zene, mint azok, amiket csak azért töltöttem le,hogy megfeleljek a társadalomnak. Még más lányok az Alkonyatot olvasták én Edgar Allan Poe-t, hiába próbáltam erővel azokat a dolgokat lenyomni a saját torkomon, amiket ők „normálisnak” tekintetek, nem ment.Elfogadtam lassan, hogy nem tudok olyan lenni, mint ők, és már nem is akartam többé a bégető birkanyájba beállni közéjük. így hát középiskolába az általános iskola, óvoda (valamiért már akkor is kiközösített mindenki, az okát a mai napig nem tudom… talán akkoriba még csak azért, mert én voltam a leggyengébb láncszem) folyamatos kiközösítésben részesültem, egyedül az előző év volt valamennyivel jobb. Idén meg már teljesen eltűnt ez, mert magán tanuló vagyok. Viszont nem bántam meg, mert legalább önmagam lehetem, ha még a legtöbb időben szinte teljesen egyedül voltam,és végül megtaláltam azt a közösséget ahova illek ( ha csak virtuálisan is) továbbá pár barátot is meg a párom akik úgy fogadnak el ahogy vagyok :)

26. nap: Ossz meg egy fotósorozatot évről-évre (vagy hónapról hónapra, ha új vagy), mióta gothnak érzed magad

Nos, sajnos nincsenek már meg a régi képeim, csak maximum pár darab, de azokon se nincs úgymond felismerhetően goth kinézetem, ruháim. Ahogyan most se igazán vannak, csak pár darab (pedig szeretnék, csak hát varrni nem tudok, hiába is próbálkoztam, nekem ez nem megy se az egyedi dolgok készítése. A kész ruhák meg elég drágák, ahol élek pedig nem is beszerezhetők. Varratnom, készítenem meg egy vagyon lenne). Szóval sajnos ennek a kérésnek nem tehetek eleget.

27. nap: A legrosszabb dolog, amit valaha tettél / tennél egy pózerrel illetve egy szárnyait most próbálgató (kissé béna) újonccal?

A „pózer” embereket nem szeretem, mivel pózernek számít az, aki egy bizonyos szubkultúrát azért követ (vagy bármi mást azért tesz), hogy „menőnek” tűnjön mások szemében. Az ilyeneket nem hogy csak ezen a szubkultúrán belül nem kedvelem, hanem úgy egyébként sem (bár ilyen a dark,goth szubkultúrán belül nem igazán van,legalábbis én eddig még nem nagyon találkoztam ilyennel). Az újoncokkal pedig én nem szoktam gonoszkodni, rosszat tenni, sőt nem is tennék. Én kb. fél éve csatlakoztam dark,goth közösségekhez az interneten az előtt nem is tudtam ilyennek a létezésről,és szinte egyedül voltam. Velem is nagyon elfogadóak, segítő készek voltak és én is így tennék újoncokkal szembe. Segítenék, ahogy az a tudásomtól telik.

28. nap: Hagyományos (oldschool) gothnak tartod magad? Milyennek képzeled el magad 30-40 évesen?

Egyáltalán nem. Sőt a kinézetem nem is igazán goth, mivel maximum pár darab goth stílusú ruhám van, azok pedig klasszikus goth stílusúak. Hétköznapokban meg inkább a dark vonal jelenik meg az öltözködésembe. Leginkább egyszerű fekete csőnadrágot, fekete vagy sötét színű felsővel viselek és hol erősebb, hol gyengébb, de mindenféle képen fekete színű sminkkel. Egy időben tele voltam rockeros,punk stílusú  kiegészítőkkel,halálfejes cuccok,láncok,szegecsek,de valamiért mindig jó érzékem volt ahhoz abban az időben,hogy hagyjam el a cuccaim. Bakancsot nagyon szeretnék, de szörnyen drága még használtam is, mivel utaznom is kellene érte,de ahogy lesz, rá pénzem biztos beszerzek egyet! Aztán még nyáron se fogják rólam tudni lerángatni! Egyébként meg ruházatban nagyon tetszik a viktoriánus goth stílusú ruhák, egyszerűen eszméleten gyönyörűek! Azokból is feltétlen szeretnék egy-két darabot és kiegészítőt (pl. amire régóta vágyok egy fekete csipkés napernyő, viktoriánus stílusú goth táska) beszerezni! Arra a kérdésre pedig a válasz,hogy milyenek képzelem el magam 30-40 évesen a következő: Ez egy szubkultúra,nem pedig valami amiből ki lehet "nőni". Továbbá már nekem ez egy élet stílus és szerintem bármilyen idősen lehet az ember önmaga.

Victorian goth

29. nap: Mit gondolsz, milyen jövője van a goth szubkultúrának?

Szerintem még bőven van neki jövője, hiszen elég sok eseményt szerveznek a szubkultúrába részt vevők számára mint Magyarországon,mint külföldön. Úgyhogy nem hiszem, hogy csak úgy feledésbe merülne. Továbbá nagyon remélem, hogy egyszer Szerbiába is ide ér ez a szubkultúra és majd könnyebben lehet itt is ruhákat, kiegészítőket beszerezni esetleg még események is lesznek. Meg úgy igazán nem is nagyon ismerek csak rajtam kívül egy személyt, aki ebben az országban él és a szubkultúra része,de vele már régóta nem tartom a kapcsolatot. Szóval annak is természetesen örülnék, ha még az országomba megismerhetnék ilyen embereket.

Gotik Treffen 

 

Dorothy Blog Award – kihívás

Sziasztok.
Ez az első alakom, hogy a blogom bármi féle „díjat” kap (bár inkább kihívásnak nevezném – mint ahogy a címbe is megjelöltem - mivel kérdésekre kell válaszolni általa). Ez a kihívás számomra egy valódi kihívás volt, amit Blithe-től kaptam. Igazából a kihívás lényege, hogy jobban megismerjük egymást, ez mellett saját magunk és új olvasókat szerezhessünk. Ezek közül az új olvasók, önreklámozás nem igazán különösebben érdekel ilyen módon. Továbbá köszönöm én is Self Made Darkness-nek, hogy írt „Dorothy"- ról és így ezzel én is időt takaríthatom meg. Akit még érdekel az írása, az nézzen be IDE. Nem is igazán érdekelt, csak szeretném teljesíteni a kihívást, ha már Blithe volt olyan kedves és gondolt rám is mikor ezt a „díjat” kiosztotta a Dark-blog közösség tagjai között, Facebookon. Amit ezúttal is köszönök neki.

Szabályok (amit a díj megkapásával teljesíteni kell):

– Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad
– Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad
– Írj 12 dolgot annak a blogjáról, akitől a díjat kaptad (térj ki a szereplőkre, a szokásaikra stb… nem írhatod azt, amit ő írt a sajátjáról)
– Írj 12 dolgot a saját blogodról
– Válaszolj a 12 kérdésre
– Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban
– Kommentelj annak a blogján legalább 1 fejezethez (vagy akármihez), akitől kaptad, ugyanis mindenkinek jól esik a visszajelzés, ez lehet kritika, véleményezés, vagy az esetleges tetszésed kifejezése. A lényeg, hogy építő legyen!
– Cseréljetek linkeket is! Rakd ki azt, akitől kaptad, és írj neki, hogy ő is rakjon ki téged
– Küld tovább legalább 12 embernek a díjat

- Köszönetnyilvánítás kihívóimnak.

Erre már a bejegyzésem elején sor került, de akkor még egyszer szeretném, megköszöni Blithe-nak amiért gondolt rám,főleg mivel még kezdő vagyok. Igyekezni fogok úgy válaszolni a kérdésekre, ami tőlem jelenleg telik. Ez a bejegyzés nem volt előre eltervezett, már pár napja hallogatom, de inkább megcsinálom most mert szinte biztos, hogy elfelejteném.

– Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad.

Erre kérni sem kell, ugyanis amikor időm engedni akkor szoktam olvasni a blogját és másokét is. Sajnos az iskola sok időm elveszi ezért még nem tudtam se Blithe, se más blogján minden egyes bejegyzést elolvasni, sőt a sajátomra is alig jut időm.

- 12 dolog Blithe blogjáról

1. Választékos, szépen kifejtett fogalmazás mód

2. Kreatívak az alkotásai, amiket bemutat az oldalon (és persze az írásai is)

3. Egy kedves, pozitív lányt ismertem meg a bejegyzések olvasása során

4. Nagyon szép a blogja, a legördülő menük nekem is tetszenek. Én még egyáltalán nem tudok semmi ilyesmit csinálni, maximum az alap sablonokat használni.

5. Az oldalán a fejlécét is meg kell dicsérnem nekem is, tényleg nagyon egyedi.

6. Szorgalmas. Dicsértess, hogy egy oldal mellett még plusz egy web shopot is tud vezetni az oldalán.

7. Szeretem a kihívásait, személyesebb bejegyzéseit. Tetszik a közvetlensége az olvasóival, és hogy ezek által jobban meglehet őt ismerni.

8. Szeretem az ajánlóit olvasni az oldalán, mert mindig találok valami kedvemre valót.

9. A szubjektív véleményeit is szeretem olvasni.

10. Tetszik, hogy bővebben fejezi ki magát egy-egy téma kapcsán.

11. Remek színválasztás a blogján.

12. Jól kigondolt, megtervezett, minőséges kinézet és bejegyzések.

( Sajnálom, és előre is elnézést kérek, ha valahol ismételtem magam vagy hasonló dolgokat írtam, mint amiket már említettem, de nem volt egyszerű a feladat).

- 12 dolog a saját blogomról.

Ez még nehezebb lesz, mint más blogjáról írni… de megpróbálom.

1.       A blogom elsősorban azért jött létre, hogy megoszthassam a saját véleményem különböző dolgokról, a verseim, személyes élményeim és természetesen mások szórakoztatása céljából is.

2.      Nem tudom, hogy kell használni bármi mást az alap sablonokon kívül, hogyha valaki tudna segíteni azt, megköszönném, mivel szeretném kicsit felturbózni a blogom külsejét.

3.       A „Charlotte” név úgy jött, hogy szeretem volna a blogomnak egy másik nevet és mikor meghallottam ezt rögtön beleszeretem. Azután az addigi „Rose” becenevem is lecseréltem erre.

4.      Tervezem majd a blogom kibővíteni film ajánlókkal is.

5.      A közel jövőbbe tervezek (miután befejeztem a 30 napos kihívást) továbbá olyan bejegyzéseket melyben a véleményem osztom meg veletek különböző dolgokról. Már meg van, hogy mi lesz az első jellegű bejegyzésem témája, de még nem publikálom. Hadd legyen meglepetés.

6.      Sok ideje tervezek blogot írni, de vagy időm, erőm vagy bátorságom nem volt eddig bele kezdeni.

7.      Kevés időm van az oldalammal foglalkozni sajnos az iskola végett, de igyekszem minél több időt rászánni.

8.     Nagyon szíves meghallgatok (sőt megköszönök) bármi féle építő jellegű kritikát, természetesen a megfelelő hangsúlyban. Továbbá bármilyen témába érdekelne a ti véleményetek is.

9.      Igyekszem minőséges bejegyzésekkel elő állni.

10.  Próbálok senkit se utánozni, kerülni fogom, hogy ugyan azokról a témákról, filmekről írjak és kihívásokat rakjam ki, esetleg tag-eket.

11.   Azért kezdtem rögtön a blogom tagekkel és kihívásokkal, hogy jobban megismerhessetek. Nem szándékozom miután az aktuális 30 napos kihívásom befejeztem egy ideig kihívást csinálni vagy tag-et.

12.  Szerbiában élek, azon belül Zentán ezért arra gondoltam, hogy próbálkozásként egyszer csinálnék pár képet, a tájakról, esetleg ha lenne valami esemény azokhoz (eseményeket még akár ilyen esemény beszámolókkal is ki bővíteném). S hogyha lenne rá igény, akkor néha napján mindig kerülnének fel ilyenek.

( Csak valahogy sikerült)

- Válaszolj 12 kérdésre (ezeket kérdezte Blithe )

- Mióta olvasod a blogom?

Körülbelül fél éve mióta a Dark-blog közösség csoport tagja vagyok.

- Milyennek képzelsz a blog alapján? (eredetileg Hajni kérdése, de nagyon tetszett)

Egy ugyan olyan optimista, közvetlen, kedves lánynak, mint amilyen a blogodon is vagy.

- Mit gondolsz a blog stílusáról?

Egyszerűen gyönyörű. Mint a színek, mint az egész kinézete úgy egyben.

- Min változtatnál a dizájnban?

Pillanatnyilag semmi se jut az eszembe.

- Milyen bejegyzéseket olvasnál még szívesen?

Több személyes véleményt tőled bármiről, kihívásokat,film ajánlókat.

- Volt/van kedvenc bejegyzésed?

Az a bejegyzés, ahol az egyik kihívás kapcsán arról beszélsz, hogy neked mi okozta a nehézségeket a szubkultúrába kerülésed során.

- Szoktad figyelni a blog Facebook oldalát?

Csak amikor egy friss bejegyzést közzé teszel rajta.

- Mit gondolsz a fenti menüsorról?

Nekem nagyon tetszik, én is kiemeltem a legördülő menüsort. Az szerintem nagyon mutatós, és a választék is jó mert a személyes bejegyzésektől a webshopon, saját készítésű ékszereken, kihívásokon át egész az ajánlókig mindenki megtalálja, ami érdekli.

- Mit gondolsz, mennyire felismerhető a logóm (ami a fejlécben is benne van)?

Ahogy már erről én is külön említést tettem, nagyon egyedi.

- Tag-ek, Címkék – mennyire segítik a tájékozódást a blogon?

Igen :)

- Szerinted túl sok kihívást csinálok/csináltam? 

Egyáltalán nem, sőt én kicsit fentebb megemlítettem, hogy szeretnék még. Azokon keresztül kicsit jobban meglehet téged ismerni.

Mit tanácsolsz a jövőre nézve a bloggal kapcsolatban?

Csak így tovább és ne hagyd abba,még nagyon sok bejegyzést szeretnék ám tőled olvasni! :)

7. 8. 9. feladat: 

Megjelölés, mások bejegyzése alá kommentezés, linkcsere

Hogyha nem gond akkor a megjelölésen kívül a többit kihagyom,és akit szeretnék megjelölni az pedig:

Wikka 

Saját blogommal kapcsolatos kérdések:
 1. Mióta olvasod a blogom?
2. Melyik a kedvenc bejegyzésed?
3. Szerinted min kellene változtatnom?
4. Mondj pár jellemzőt a blogomról, ami szerinted a leginkább jellemzi.
5. Téged érdekelnének a személyes véleményeim több dologról esetleg az ajánlóim?
6. Mit szólsz az ötlethez, hogy néha a városról ahol élek képeket és élményeket osszak meg?
7. Milyenek képzelsz a blogom alapján?
8. Szerinted még mivel bővíthetném ki a blogom?
9.  Hogyan kell olyan sablonokat használni, amik nincsenek benne az alap sablonokba? (Kérlek segíts,mert kétségbe vagyok esve informatikai analfabéta lévén :D )
10.Mit gondolsz a verseimről? Neked melyik a kedvenced?
11.  Mi az, amin változtatnom kellene a blogomon?
12. Esetleg van valami tanácsod nekem (mivel kezdő vagyok még)?

Tavalyi évzáró, újévi köszöntő

Sziasztok.

Ez idén a legelső újévi bejegyzésem. Úgy gondoltam, hogy mindig csak a kihívás témáiról olvashatok nálam, és szerettem volna egy személyesebb bejegyzést is, amiben megosztom veletek az életem pár morzsáját.

Nos, a 2015-ös év szerintem nagyon gyorsan elrohant még hamarabb eltelt, mint a többi év. Hol is kezdjem? Talán az elején. Páran, akik olvasták az előző askom-on, azok tudják, hogy 2014-be először életemben kívántam valamit újévre. Sosem hittem az ilyesmikben, de bevallom annyira kétségbe voltam esve és oly annyira remény vesztett voltam, hogy talán kicsit azért is csináltam, hogy megnyugtassam magam, ha már tenni semmit nem tudtam ellene, és talán egy kicsi remény is volt bennem, hogy ha elhiszem, úgy igazán akkor még sikerülhet is a kívánságom. Vajon miért is voltam ennyire remény vesztett és kétségbe esett? Nos, gondolom mindenki vagy majdnem mindenki életében volt egy nagyon különleges személy, akiben első pillantásra bele szeretett és mikor még jobban megismerte ez még csak fokozódott. Az én életembe is volt egy ilyen fiú. Azt hittem ilyen nincs, nem létezik és kinevettem azokat, akik az ellenkezőjét állították, végül velem is megtörtént. Három év párkapcsolat után teljesen csalódott voltam, remény vesztett és zárkózott a fiúkkal, az első szerelmi csalódásom után ez azt hiszem természetes is volt. Csak, hogy akkor jött Ő (kinek a neve maradjon titok) és áttört az addig áttörhetetlenek gondolt „falon” amit magam köré építettem. Már mikor megismertem akkor valamiért úgy éreztem, hogy ő különleges és szépen lassan mindenkinek, még neki is feltűnt, hogy a viselkedésem vele szemben egyáltalán nem közömbös. Sokan úgy hiszik, ilyesmik a valós életben nem történnek, míg át nem élik. Őszinte már-már valódi ámulattal, gyermeki naivitással figyeltem neki minden egyes szavára, minden egyes dologra, amit írt nekem, ahogyan egyre többet és többet beszéltünk és ezzel együtt közelebb is kerültünk egymáshoz. Észre sem vettem, hogy a gondolataim szinte csak körülötte forognak, szüntelen rá gondolok és mire feltűnt már rabul ejtett lelkével, kék szemivel, hangjával és mindenével mi ő hozzá tartozik. Bevallom kissé meg is ijedtem egy pillanatra, féltem, ha bevallom neki érzéseim, akkor ismét csalódás fog érni. Mégis legyőztem kételyeim és nem sok idő elteltével megvallottam nem is csekély szimpátiám felé. Még a mai napig emlékszem az arcára, ahogyan akkor rám nézett, és a sajátomra mikor tudata velem, hogy az ő érzései sem közömbösek felém. A felhők között éreztem magam, mint egy álomba, amiből sosem akarok felébredni. Nem is tettem, az összes racionalitásom háttérbe szorult és csak a szívem suttogására hallgattam, így hát nem kellet sok idő az első randevúig, mivel addig a pillanatig csak virtuálisan kommunikáltunk, és láttuk egymást. Oly annyira izgultam, hogy nem tudtam aludni sem, fél napokat a nagy eseményre készültem, már előtte nap vagy tíz ruhát készítettem ki és visszatért egy olyan érzés az életembe miről már rég azt hittem meghalt bennem. Ismét tinédzsernek éreztem magam, mint tizenöt évesen az első nagy szerelemnél, csak hogy már nem voltam tini… tizennyolc voltam, és a boldogságba kicsit sem hallgattam az eszemre mi óva intett. Aznap este nem történt egy csóknál több, mire a szívem még mindig tisztán emlékszik. Mesébe illő volt, odahúzott magához és úgy csókolt, akkor már biztos voltam benne… szerelmes vagyok. Csak hogy nem tarthatott sokáig a felhőtlen boldogság. Az eddig tinédzseres beszélgetéseink elkezdtek felnőttesebbé válni, komolyodni a szándékunk. Legalábbis azt hittem… a második randevún már több történt, mint az elsőn, még szerelmet is vallottam neki, ő még is azt mondta ne legyünk még együtt, ő még biztos abban, hogy szerelmes belém. Sok ideig kétségek között hagyott engem, az eddig megrendíthetetlen szívem elkezdte meghallani az eszem intő szavait mikre eddig nem figyelt. Rá nem sokra a harmadik találkozónk min még egy csók sem csattant el, közölte velem, hogy ő engem nem tudd szeretni. Összetörtem, talán oly annyira, mint még sohasem. Padlóra kerültem, nem értettem, hogy mit és hol rontottam el, magam hibáztattam, tele voltam kérdésekkel, kételyekkel. Itt nem volt vége a történetnek, nem sok idő telt el és ő furán kezdett el viselkedni velem, miután csak megbeszéltük, hogy barátok maradunk ő mégis „kavarni” kezdett velem, erre más szót nem tudok alkalmazni, és ez rá a legmegfelelőbb. Nem bókolni, hanem „kavarni” akár a kamaszok… én meg nem tudom miért, de belementem. Pedig tudtam mind végig valahol mélyen, hogy semmi értelme nincs az egésznek, mégis a szívem reménykedett és a boldog pillanatokba, emlékekbe kapaszkodott. Fél évig folyamatos írogatások, hajnalba nyúló kamerázások, beszélgetések, telefonálások, flörtölgetések,sírások,kisebb-nagyobb össze veszések (virtuális barát zóna), után ismét találkoztunk, pont Karácsony előtt. Vettem neki ajándékot és akkor először voltam nála, az volt a negyedik alkalom, hogy személyesen láttuk egymást. Emlékszem megkérdezte, hogy én mit szeretnék Karácsonyra, én pedig azt válaszoltam, hogy őt. Írogatta nekem, hogy majd ez meg az lesz, de nem volt semmi se. Ültünk egymással szemben kínos csendben és se csókot, se valami magyarázatott a viselkedésére, se őt nem kaptam meg. Akkor se adtam fel, eldöntöttem, hogy félre teszem a női büszkeségem és küzdeni fogok érte, mert nekem ő kell, akarom őt teljes szívemből. Ez az egész még áprilisig folytatódott ugyan úgy, mint azelőtt, mikor ugyan is közölte velem, hogy egy másik lánnyal flörtöl és érzelmileg nem közömbös felé. Ismételten padlóra zuhantam, úgy hogy igazán fel sem álltam teljesen. Ebben az időben, ami eltelt sokan próbálkoztak nálam, de én mindenkit elutasítottam, mert ő rá vártam (hiába). Ezek után összejöttek azzal a lánnyal és egy talán az összesnél durvább veszekedésünk volt, ekkor tűnt fel egy harmadik lány is a képbe. Valamiért nem beszélt nekem róla előtte soha, és azt se akarta, hogy én és a lány beszéljünk egymással. Nem értettem miért, találkoztunk, hogy megbeszéljük a dolgokat, rákérdeztem tőle és ő annyit mondott, hogy: „Mert zavar, hogy a barátommal beszélgetsz „, erre okot nem kaptam, de tudtam, hogy nem erről van szó. Később a találkozó után a lány bevallott mindent, vele is flörtölt a fiú. Ezek után teljesen összetörtem én és az a lány is, felelősségre vontuk a fiút, de konkrét válaszokat sosem kaptunk. Nagy viták, sok sírás volt ebben az időszakban, majd később találkoztam még egyszer a fiúval, de akkor se mondott semmit, nem válaszolt csak mentegetőzött. A találkozó után nem sokkal összevesztünk véglegesen és immár több mint fél éve nem beszélünk. Itt hagyott engem csomó kérdéssel és a mai napig rejtély, hogy ő vajon egy pillanatig komolyan-e gondolta tényleg a dolgokat vagy ez az egész részéről egy játék volt az érzéseimmel, miközben én valójában szerettem őt, teljes szívemből, ahogyan csak lehet. Több mint fél évembe telt utána felállnom a padlóról, és még pár hónapomba mire a mostani barátommal találkoztam majd még pár hónapomba mire összejöttem vele, és végre azt mondhatom: BOLDOG VAGYOK! A kérdéseimre még mindig nem kaptam választ, sokáig kerestem, kapaszkodtam a szép percekbe, az illatába, a beszélgetésekbe, és hosszú időkön át mindig nyitva volt az a bizonyos ajtó, a le nem zárt kérdésekkel. Végül, ahogy lezárult a 2015 úgy én is becsuktam ezt a bizonyos ajtót. Több mint egy évembe telt, és végül a mostani párom és szerelmem segített benne, aki lassan két hónapja a barátom. Nagyon megértő volt és türelmes, úgyhogy köszönöm neki, hogy segítő kart nyújtott a sötétben és ismét megtanított szeretni. Annak a fiúnak ( aki remélem olvasni fogja ezt,mert szeretném a tudtára adni,hogy nélküle is megy tovább az élet ) pedig köszönöm az életre szóló leckét, ami az volt, hogy sose bízd el magad semmibe, és ne küzdj olyanért, aki érted nem küzdene! Lezártam teljesen az előző, sőt még az előtti évet is és készen állok teljesen 2016-ra és az új leckékre, örömökre,és ti? :)