Személyes: Nyílt levél B.-hez

Sziasztok. 

A mai nap egy érdekes bejegyzést hoztam el nektek. A blogom eddigi történetében még nem volt rá példa,hogy nyílt levelet írtam volna bárkinek is,bár eddig is voltak személyes bejegyzéseim. Most viszont úgy érzem eljött az idő,hogy erre is sor kerüljön. Egyszerűen szükségesnek érzem már ezt évek óta,hogy B.-nek ( akinek valódi neve maradjon titok ) üzenjek és mivel máshogyan nem tudom megtenni ezért úgy gondoltam,hogy nyílt levelet írok neki és csak remélem,hogy elfogja olvasni. Amit egyébként nagyon erősen kétlek,de úgy érzem hogy teszek egy próbát hiszen nincs veszíteni valóm.

Kedves B.!

Mond csak emlékszel-e még rám egyáltalán? Vagy csak a rossz emlékek maradtak meg benned velem kapcsolatban? Mert én rád tisztán emlékszem még a mai napig is,mindenre,a jó dolgokra is,hiába is telt már el sok év azóta. Az emlékek a mai napig bennem élnek.Pontosan nem is tudom mennyi,talán négy vagy öt,de én még mindig tisztán feltudom idézni azt a pillanatot,mikor még Myvipen megismertük egymást egy csoportba és utána msn címet cserélve elkezdtünk beszélgetni. 

Akkor még csak nem is sejtettem,hogy ekkora jelentőséggel leszel az életemre,főleg ennyi év után is még. Valószínűleg,ha most ezt olvasod azon tűnődhetsz mégis mit akarok tőled így évek után és miért pont most mondom el mindazt amivel már valószínű rég elkéstem? Igazából én is tisztába vagyok azzal,hogy a régi sérelmeket,veszekedéseket nem tudom helyre hozni ahogy a barátságunk is már a múlté,de úgy érzem egy őszinte bocsánat kéréshez és egyben egy vallomáshoz még most sincs késő.

Egy vallomásról neked,egyben önmagamnak rólam és mindenkinek aki csak ezt olvassa...remélve senki nem követi el ugyan azt amit én akkoriban. Az én keresztem volt az amit magamon kellet hordani,hogy mindenki többnyire ok nélkül közösített ki először ugyanakkor az én hibám volt,hogy a későbbiekben ezt a bántalmazást meg is indokoltam viselkedésemmel. Megkellet volna értenem,hogy akik nem figyelnek rám azokat nem is fogom érdekelni és hogy nem kell arra figyelnem amit az emberek mondanak. Nem az ő mércéjük alapján kellet volna megítélnem magam. 

Hibáztam B. Neked volt igazad,én pedig kifogásokat kerestem és másokra mutogattam újjal. Természetesen az emberek hibája is volt,de egyben az enyém is amiért nem tudtam a talpamra állni és képtelen voltam lelki gyengeségem beismerni,továbbá hagyni neked hogy segíts. Pedig te csak jót akartál,sajnos ezt én nem vettem időben észre és úgy éreztem,hogy támadsz engem pedig akkoriban te voltál az egyetlen igaz barátom,aki nem fordult el tőlem. Sajnálom a sok fájdalmat amit neked okoztam. Tisztába vagyok vele,hogy ehhez egy szimpla "sajnálom" nem elég és azzal is,hogy már nem érdekelne ,hogy a saját bőrömön tapasztaltam meg a következményeket.A múltat nem tudom megváltoztatni ( pedig bárcsak tehetném ) .Viszont tudnod kell valamit. Még évek múltán is nagyon fontos vagy a számomra és szeretlek téged és talán ez mindig így is marad,bár tudom hogy ezzel sajnos nem válsz újra az életem részévé. Ez az ajtó bezárult,ezzel tisztába vagyok én is. Viszont nagyon szeretném legalább lezárni veled a dolgokat és rendesen becsukni azt-az ajtót. Én a részemet megtettem ezzel a bejegyzéssel,ezért megkérlek téged hogy legalább egy rövid válaszba válaszolj nekem és ne hagyd lezárulatlanul ezt. Ne úgy kelljen hátra hagynom magam mögött a történetünk,hogy a befejezésére és fájó szavaidra visszagondolva maró fájdalom jár át,ezért kérlek búcsúzzunk el rendesen. 

Várni fogom a válaszod.

5 dolog amit SOSE kérdez egy gothtól (top 5)

 Sziasztok :)

Biztos már veletek is előfordult,hogy más emberek butaságokat mondtak illetve kérdeztek tőletek,ha ehhez vagy hasonló (kinézetre) szubkultúrához tartoztok.
 Én most összeszedtem a saját top ötös listám,amit a legtöbbször megkaptam idegen emberektől.

1. Te azért jársz feketébe,mert gyászolsz?

Igen,természetesen.
 Gyászolom a 21 századot ahol a technológia gyorsabban fejlődött mint az emberiség,mégis a fekete színt azonnal az átlag emberek a gyászhoz kötik.

Toxic Tears

2. Én azt hallottam a gothokról,hogy macskavért isznak!

Igaz ezt csupán csak egyetlen egyszer kaptam meg egy vegán csoportba az egyik tagtól,de nagyon megmaradt bennem. Mégis mi köze a dark-goth szubkultúrának a macska vér iváshoz? Valaki magyarázza már el kérem nekem. 

Dark az új áldozatom  én édes kiscicám

3. Az animézés,manga olvasás meg Japán mégis hogy fér össze szerinted a goth szubkultúrával?

Ezt a kérdést már többször is megkaptam különböző fogalmazás módban több animés csoportba is. Viszont sose értettem igazán. Nyolc-Kilenc éves korom óta anime,manga fan vagyok és nagyon érdekel a Japán kultúra is ugyanakkor tizenkét-tizenhárom éves korom óta vagyok tagja a goth-dark szubkultúrának és nálam ez a kettő sose zárta ki egymást. S nem is értem ezt az egészet,hogy miért kell az embernek csak is egy szubkultúrához tartoznia? Illetve ez a kettő miért zárja ki egymást és gondolják sokan úgy,hogy a goth és dark szubkultúrába tartozó emberek annyira búskomorak és karót nyelt egyének,hogy biztos nem szerethetik az animéket. 

K  project - Anna kushina

4. Te sátánista vagy?

"Természetesen és te leszel a következő akit feláldozok a sátánnak!"

Gondolom sokszor magamba mikor már századszorra hallottam ezt a kérdést legalább.

Vicces,hogy ateista vagyok és pont felém tesznek fel ilyen kérdéseket. Pedig nekem nem mondható a kinézetem extrémnek,de csak a fekete ruháim miatt kb. napi szinten megkapom ezt.

Persze,aki feketébe jár és metált is hallgat az csak is sátánista lehet.

5. Még olyan fiatal vagy,színes ruhába kellene járnod!

Szóval a fekete szín az korfüggő és csakis idősek hordhassák? Ezt leginkább egyébként idősebbektől kaptam meg,de előfordult már hogy középkorú személyek ( köztük a tanáraimtól )  is ezzel a megjegyzéssel jöttek nekem és igazából nem tudom ezt megérteni. Én feketébe érzem már jól magam évek óta,miért gond az hogy fiatal vagyok? Továbbá sokszor hozzá járult még a : " Egy fiatal lánynak nem illendő ilyen sötét ruhákat hordani" is,szintén idős emberektől leginkább amit megint csak nem értek. Akkor az idősebbeknek meg színest nem illik hordani? Ne a kor határozza már meg,hogy ki milyen színű ruhába érzi jól magát.

Szubjektív: Kísértő rémálmok, avagy a tudatalattikban lelünk rá félelmeinkre?

Sziasztok.

Arra gondoltak, hogy próbálkozásként szeretném a blogom kiegészíteni egy „Szubjektív” nevű rovattal melyben az eddigi bejegyzéseimmel ellentétben kevesebb személyeskedéssel próbálom megosztani veletek az egyéni véleményem különböző dolgokról. A mai témám a folyamatosan visszatérő rémálom lesznek. 

Fordult már veletek elő, hogy hajnalban felriadtatok egy lidérc álom miatt? Valószínűleg mindannyitoknak voltak már ilyenek eddigi élete során többször is, hisz az emberek minden este álmodnak többször is elvileg, csak nem emlékeznek rájuk. Ám mi van akkor, ha ezek a rémálmok naponta visszatérőek vagy legalábbis elég sűrű jelleggel?  Sokan foglalkoznak álomfejtéssel és az ott megjelenő szimbólumoknak jelentésének feltárásával és magával az álmokkal, mint ezoterikus és mind tudományos vonalon. Hallani lehet, olyan feltevést mely azt vallja, hogy az álmaink a saját tudat alattink kivetülése és magam is ez a teória mellet vagyok. Ebből a hipotézisből kiindulva a rémálmok is a saját félelmeink vetítenék ki? Az agyunk folyamatosan memorizálja a velünk történő eseményeket és létezik egy úgy nevezett félelem faktor is bennünk, aminek okán bizonyos dolgoktól, események bekövetkezésétől, személyektől félünk. Sokszor ez nem is tudatos félelem, hanem egy olyan dolog, amit mi sem veszünk észre, csak automatikusan félünk tőle, pl. páran a sötétségtől.  A félelmeinket az agyunk álom formájában továbbítja, nekünk és ezeket nevezzük rémálmoknak.

Legalább mindenki ismer egy olyan embert, vagy hallott már róla (esetleg ő maga ilyen) aki súlyos alvási zavarokkal küszköd hosszabb, avagy tartósabb ideje és ennek okában az áll, hogy az illető nem tud aludni, ha el is alszik, akkor is egy este többször is felriad lidérc álmaimból felzaklatott lelki állapotban. Sokszor ezek a személyek nem is panaszkodnak, csak látszik a táskás szemük és hogy egész nap fáradtak, lehangoltak továbbá energia híján vannak, hiszen csak pár óra hosszát aludtak egész este (vagy egész héten összesen) és előbb-utóbb ez a környezetüknek is fel fog tűnni.

"Lidérces álom béli kép"
( A képen:  Én - a képet az engedélyem nélkül lopni,máshol feltüntetni TILOS! -)

Mikor érdemes szakemberhez fordulni? Hogyha abba a csoportba tartozol vagy ismersz valakit, aki éjjel már retteg elaludni a saját lidérces álmaitól esetleg alvási paralízisbe (alvási bénulás) szenved, akkor mindenképp fordulj szakorvoshoz illetve annak az ismerősödnek javasold a segítségét. Én nem vagyok ebben a témába profi és orvos sem vagyok, de viszont van tapasztaltatom a témában, hiszen évek óta magam is súlyos alvási zavarba küszködök és folyamatos lidérc álmok kísértenek.  Többször is elgondolkoztam a rémálmaimon és sokszor felfedeztem bennük rejtett félelmeimet, miből volt, amit sikerült már legyőzném és volt, amit nem. Pl. édesanyám elhunyása után sokszor álmodtam egy közeli szerettem haláláról, mert betegesen féltem, hogy elvesztek még egy számomra fontos személyt. S miután ezt észrevettem sikerült felül kerekednem annyira ezen a negatív gondolaton, hogy az óta ilyen jellegű rémálmaim nem voltak. Tehát fent említett teória és véleményem mellett álok ki, hogy a rémálmok a saját tudatalatti félelmeink kivetülései és le kell őket küzdeni!

Ezek lennének az én gondolatmeneteim a rémálmok kapcsán (remélem segíthettem egy kicsit is), de ha van, valami hozzá fűzni valód, kérdésed esetleg valamiben nem értesz egyet, még vannak, tippjeid a lidérces álmok leküzdésével kapcsolatban akkor várom a hozzá szólásod, de csak kulturált keretek között! 

Könyvajánló: Leonore Fleischer – Rain Man (Eső ember) - SPOILER! -

   „Szívfacsaró történet. Charlie Babbit: vagány (vagy annak hiszi magát), nyüzsgő és keservesen büszke. Amikor apja meghal, azt reméli nagy vagyont örökölt.  De apja másra gondolt. Raymond Babbitt, Charlie tizennyolc évvel idősebb bátyja, akiről Charlie semmit se tudott: egy gyógyintézet ápolja, saját elméjének a foglya, gyermekkora árnyainak üldözöttje és hárommillió dollár örököse. Amikor Charlie elrabolja Raymondot, és megpróbálja elrejteni, hogy megszerezze a pénzt, nem sejti, hogy mindkettejüket odüsszeiába hajszolja, keresztül-kasul Amerikán-a múltba vezető hosszú útra, vesztükbe, egyszersmind kölcsönös szeretetük váratlan újjászületéséhez.”

( + Egy érdekesség, amit lehet nem tudtál: A film előbb volt, mint a könyv, a könyvet Leonore Ronald Bass és Barry Morrow filmfogatókönyve alapján írta.)

Ez a szöveg a könyv hátulján megtalálható tartalom melynek segítségével már kaphatunk egy kis képet arról, hogy miről is fog szólni ez a könyv. Ám ennél sokkalta többről van szó és igazán csak akkor érthessük meg, ha elolvashassuk. Mikor a vizsga időszak után már „ki voltam éhezve” egy jó kis olvasni valóra akkor még nem is sejtettem, hogy a könyvtáros nő milyen kincset fog nekem ajánlani és mikor már a taralma megragadt akkor tudtam, hogy érdekes olvasmányt foghatok a kezemben.

Mikor viszont elkezdtem olvasni is a könyvet, már akkor egyértelművé vált számomra, hogy sokkal több, mint érdekes ez a történet. Az egyik főszereplő, Charile már a tartalomjegyzék alapján sem volt igazán szimpatikus karakter és ezen a könyvbeli első feltűnése sem javított.

A karakter unszimpatikussá vált, mert, lelkiismeret furdalás nélkül kihasznált és eltaposott bárkit saját sikerre érdekében továbbá Susannát is az elején kihasználta.

 A lány fiatal, kedves, humoros és végtelenül türelmes, na meg persze szenvedélyesen szerelmes Charlibe-ba, akit azonban túlságosan is leköt, az üzlet ezért alig szakít időt kedvesére és akkor is egyoldalúnak tűnnek a lángoló érzések. Lenny a férfi egyik barátja is segít a Babbit álomautó nevű cégnél melynek Charlie a főnöke ám mind hiába a cég a csőd szélén áll és az elégedetlen vásárlók követelik vissza pénzük, amit persze főhősünk nem tud visszaadni. Ezután történik a könyvben a hirtelen tragédia, meghal Charlie apja Sanford Babbit ,mire viszont fia egyáltalán nem úgy reagál, mint akit ez rosszul érint sőt… egyértelművé teszi édesapja gyűlöletét szavakban is és az egyetlen dolog, ami felbosszantsa, hogy bizony ő csak apja Buickját és díjnyertes rózsabokrait örökölte a hárommillió dollár helyet, amit Sanford úr számára még ismeretlen bátyjára, Raymondra hagyott. Édesanyja pedig még kisebb korában elhunyt. Charlie Susannával együtt vág neki az útnak az elmegyógyintézet felé miután piszkos módszerekkel kiderítette, hogy hol található a pénz örököse. Mikor meglássa Raymondot már az elején bolondnak, furának véli, és mikor kiderül, hogy a bátyja az autista, szellemileg fogyatékos férfi akkor hihetetlen dühre gerjed, hogy mégis egy ilyen emberre miért hagyta rá apja vagyonát? Úgy érzi átverték és meggondolatlanul elrabolja mentálisan beteg bátyját csupán, hogy megszerezze vagyonát és felügyeleti jogát. Természetesen ez Susannának nem tetszik és elhagyja és ekkor én is majdnem letettem a könyvet, de már csak azért is folytattam, hogy láthassam Charile Babbitet,a beképzelt és pénzéhes fiatal férfit pofára esni ( Muhhaa! Szenvedj Charlie Babbit! ) . Hamarosan viszont a könyvben olyan váratlan fordulatok történtek, amitől Charlie egyre szimpatikusabbá,karaktere fejlődésen ment keresztül. Nem szeretném elárulni, hogy mi is volt ez, hiszen ezzel a könyv legnagyobb fordulatát árulnám el, de annyit megmondhatok, hogy sokat sírtam a történet miatt és ti is sokat fogtok, ha elolvassátok, ezért csak olyanoknak ajánlom, akik megfelelő hangulatban vannak egy igazán megható történethez. Hamarosan a régi Charlie, aki csak a pénzt és a sikert hajszolja bármi áron figyelmét autista bátyjára,Raymondra fordítsa, aki folyamatosan különböző jegyzetekbe irkál, és különböző rituálékat csinál, amiket öccse próbál megérteni és segíteni bátyján. 

A könyv fő üzenete: Az elfogadás! A hosszú úton keresztül sok élményt élnek át és még Susanna is visszatér a férfihoz, aki végre megmeri nyitni érzelmeit a nő felé és kimutassa szerelmét iránta (Nahát Charile! Nem is vagy te olyan rossz ember! ) és Raymond és sok fejlődésen megy át öccse mellett, akinek most már fő vágya, hogy bátyával maradhasson és közelebb kerülhessen hozzá. Nem érdekli a pénz, se hogy az üzlete csőbe megy, hiszen egy hétig magára hagyta Lenny-t a dühös ügyfelek hálójában. Csak Raymond felügyeleti jogát szeretné! De vajon mi történt a két Babbit testvér között, ami Charlie-t így megváltoztatta? Az eddig csak nagy pénzt, üzletet, sikert hajszoló férfit hirtelen miért érdekli már jobban bátyja, és akarja őt jobban elfogadni, közelebb kerülni hozzá, mint az örökösség és a pénz?  Min mennek át bátyjával a hosszú egy hetes úton? Hogyha kíváncsiak vagytok rá és szeretitek a megható történeteket mindenképp csak ajánlani tudom nektek! Én legalábbis nagyon élveztem és sokat sírtam rajta J

Leszokás a köröm rágásról: Tippek és tanácsok

Sziasztok :)

Ismét egy új bejegyzéssel érkeztem minek a témája a köröm rágásról való leszokás. 

Leginkább egy kényszeres betegség, pótcselekvés ként írnám le. Bármilyen korban kialakulhat, de legtöbbet arról hallani, hogy kisgyerekként kezdődik el és valaki idővel abbahagyja, viszont van, aki tovább viszi ezt magával. A háttérben állhat akár depresszió is vagy túlzott idegeskedés, izgulás valami miatt. S ezek az emberek, akik ebben szenvednek, nem tudják levezetni a belső feszültségeiket és egy ilyesfajta pótcselekvés jön létre. 

Ilyen rövid volt a körmöm mikor elkezdtem használni.
Ez a keserű körömlak szerintem bárhol kapható gyógyszertárakba,drogériákba.
( Golden Rose)

 Sokan úgy gondolják, hogy nem lehet róla leszokni, hogyha több éve már szenvednek ebben én is nagyon sokáig így gondoltam, ugyanis már kiskorom óta rágom a körmeim méghozzá folyamatosan olyan rövidre hogy állandóan vérzett és már az alatta lévő bőröm is beszakadt.

Viszont több mint tíz év után először kezdek vele leállni és már jó úton haladok a hosszú köröm felé. Hogyan történt ez? Mikor már feladtam volna találtam egy nagyon keserű körömlakkot a gyógyszertárba és mikor rágni próbáltam a körmeim rögtön, ahogy megéreztem a körömlakk ízét a kedvem is elment a köröm rágástól!

Hogyha nagyon elfog,hogy le kell rágnod a körmeid próbáld meg őket valamilyen színűre kifesteni utána keserű körömlakkal fesd le őket.

 Egy idő után észre vettem,hogy nem kell a körömlakkal, nélküle sem rágom már a körmeim. Ezután viszont egy-két körmöm szaggatni kezdtem, ezt pedig úgy oldottam, meg hogy fogtam és leragtapaszoztam a körmeim, bár elég fura látvány volt, de hatásos ezért nem érdekelt mit gondolnak rólam.

Ezután mikor nőni kezdtek a körmeim azonnal szinte be is töredeztek, hiszen elég gyengék voltak ezért elmentek a gyógyszertárba és vettem körömerősítő krémet ezután látványos változás jött létre és ismét kifestettem.

Íme :)

 A képek különböző időbe készültek! Kb. egy hónapba telt az egész. Persze ezek magába nem voltak elegek, hiszen sok akarat és kitartás is kell hozzá, de megéri hisz már látható az eredmény a képekről is, úgyhogy ezeket tudom tanácsolni mindenkinek! Igaz még nem valami túl hosszú a körmöm,de azért jó úton haladok. 

Előtte:

Utána:

Tabú téma: Családon belüli konfliktusok

Sziasztok.

Szerintem senki számára nem ismeretlen a családon belüli konfliktusok és az ezt körül vevő állandó téma. Sőt sokatok szerintem maga is vagy ebben a helyzetben van, illetve ismer legalább egy valakit, akinek ilyen jellegű problémája van.

Ez egy igen komoly probléma, mivel normális esetekben családi közösségben növekedünk fel és az édesanyánk, édesapánk (jobbik helyzetbe mindkettő) a legszorosabb kapcsolatban állnak és ezzel a legfontosabb szerepet is töltik be életünkben. Mégis előfordulhat, hogy a generációk közötti különbségek miatt könnyedén összekapunk szüleinkkel, hiszen teljesen a világ változik, fejlődik. A különböző generációk között jelentős eltérések vannak. Más az értékrendszerünk, a felfogásunk, a világra való rá látásunk és gondolkozásmódunk, mint szüleinké, sőt előfordul, hogy szüleink más karriert szánnak nekünk, mint amit mi szeretnénk. Ez miatt olykor elkerülhetetlenek a kisebb-nagyobb összetűzések mégse beszélünk a családi konfliktusokról nemhogy idegeneknek, de senkinek sem. Még családtagjainkkal se beszéljük meg, tabuként kezeljük, magunkba fojtsuk mélyen közben bennünk és szüleinkben is folyamatosan gyűlik a belső stressz és a kívülállók számára eddig mutatott „tökéletes család” illúzió kép könnyen összeomolhat az idegeinkkel együtt. Igenis fontos leülni erről a témáról és megbeszélni szeretteinkkel mielőtt elmérgesednek a kedélyek! Sokan most rázni fogják a monitor előtt a fejük mondván, hogy „Nincs rá idő. Leköt az iskola, a munka, stb.” ,pedig igenis, hogy kell jusson időnk saját anyánkra, apánkra. Hogyha együtt élünk velük, akkor azért is, mert kellemetlen nap, mint nap egy szó nélkül elhaladni egymás mellett, rohanni a saját dolgaink után közben haragot tartani irántuk úgy, hogy nem tudhassuk, meddig lehetnek mellettünk. Senki se él örökké, lehet, hogy még ma teljesen természetes számunkra szüleink jelenléte, holnap pedig már elveszi tőlük az élet, úgyhogy nem volt időnk bocsánatot kérni és haragba váltunk el! Hogyha pedig nem élünk már velük, akkor is jusson ez a gondolat eszükbe és az,hogy a békesség jobb, mint a harag továbbá hogy ők neveltek minket azzá az emberré, akik most vagyunk és nélkülük most sehol se lennénk!

Hogyha mi kedvezményeznénk beszélgetést, de a szüleink a „tipikus 7 perces szülők” mit tegyünk? Mindenki ismeri ezt a szülői típust, sokaknak ilyen édesanyjuk, apjuk van. A hét perces szülők azok, akik mindennap csak hét percet szánnak a gyerekeikre, az∕a: „Mi volt az iskolában (vagy munkában)? Kaptál jegyet? Hogy vagy?” Kérdések után már rohannak is tovább hajszolni a munkát és a pénzt öröké, gyerekükre pedig semmi idő se jut. Ez esetben ne féljünk igenis közölni velük, hogy szeretnénk, ha több időt szánnának ránk, többet beszélgetnénk, és közös programokat szerveznénk olykor. Lehetséges, hogy elutasítás és kifogások halmaza lesz a válaszunk, de nem árt próbálkozni továbbra is és nem az első kísérlet után feladni.

„ Te vagy a hibás mindenért!”. Sokszor halljuk szüleinktől illetve mondjuk nekik ezt a mondatot? A szüntelen vitatkozásoknak az okait már említettem, de vajon ki hogyan reagál ezekre? Természetesen ahány ember annyi szokás és senki se egyforma (szokták mondani és ez így is igaz) tehát nem fogunk két egyforma reakciót látni se a mi se szüleink részéről.  Több típusú, viselkedésű egyén van, és amikor konfliktusokba keveredünk, ezeket könnyedén meglehet figyelni.

A passzív típus: A szüleid folyamatosan elvárásokat építenek ki eléd, és ha nem teljesíted őket, akkor azonnal kritizálnak? Már eltervezték előre az egész jövőd és minden létező szabadidőd beprogramozzák azok ellenére, hogy neked teljesen mások az elképzeléseid az életben? Mindenki ismer egy ilyen típust vagy lehet, hogy ő maga is az! Az ilyen emberek úgy érzik, hogy meg kell felelniük a szüleik elképzelésének, de közben nehezen viselik, hogy sokszor elégedetlenséggel, leszidással reagálnak próbálkozásaira. Ennek a hátterében legtöbbször az áll, hogy az anya illetve apa nem tehetett meg valamit, nem érhete el a saját álmait és a gyerekére próbálja ráerőszakolni, amiben ő nem járt sikerrel vagy esetleg egy családi vállalkozásban, munkakörbe (pl. orvos) akarja kényszeríteni gyermekét. Ilyenkor fontos, hogy ha ezt nem élvezi az adott személy, akkor igenis legyen neki saját véleménye és mondja is azt ki, ne hagyja, hogy a saját személyiségét elnyomják és olyanná akarják tenni, ami valójában nem is ő! Ne féljen önmaga lenni és azt tenni, amit szeretne, hiszen ez az ő élete,ő érte a felelős. Semmi kép se vegye fel az áldozat szerepét, illetve ha benne van ( a passzív típusok hajlamosabbak dühkitöréseiket könnyekkel helyettesíteni,felvenni az áldozat szerepét) akkor most lépjen ki. a krokodil könnyei miatt senki se fogja őt megsajnálni, már nem kisgyerek!

A lázadó: Fontos különbséget tenni az aktív típus és a lázadó között. Még az aktív csupán közli személyes véleményét utána, ha a szülő erősködik, akkor egyszerűen ráhagyja addig a lázadó típus erőszakos, sokszor kiabál, illetve mindig az övé kell, hogy legyen az utolsó szó. Magas vérmérséklete miatt a legkisebb apróságon is, amire felhívják, a figyelmét felkapja a vizet és dühkitöréssel reagál. A szülő persze agresszív viselkedésre hasonló kép válaszol és elkezdődnek a folyamatos, veszekedések mik sokkal komolyabb formát vesznek és egyáltalán nem egészségesek,normálisak a kisebb konfliktusokkal szemben.  Itt egy úgymond „hadi helyzet” keletkezik a szülő és a gyermek között ahol mindkettő egymást hibáztassa. Mikor már túl sok könnyedén összeomlik minden és nem lesz a régi többé. Természetesen az ilyen egyének is szeretik a családjuk (még mindig normális esetekről van szó) és ez viszonos is ez miatt előbb-utóbb kibékülnek egymással, de egy lázadó típusú gyerek nehezen változik, meg és könnyedén előfordulhat, hogy a békülés után is folyamatos sűrűséggel komoly jellegű vitákba keverednek. Ezt sajnos fizikai és lelki bántalmazás is követheti, büntetések (egy hétig pl. elveszik az internetét) a szülő részéről, amitől a gyerek előbb-utóbb depresszióssá fog válni. 

Az eddigi lázadó viselkedés vagy fokozódik és lehetetlené teszi a kapcsolatuk vagy teljesen más reakciót vált ki. Például a gyerek egész nap a szobájába fog ülni, keveset tartózkodik otthon, máshová menekül a problémák elől rosszabbik esetben tudat módosító szerekhez (alkohol, drogok) nyúl miközben a szülővel állandóan egymást hibáztassák. Pedig valójában mindkettejük egyformán hibás! Időben észre kell venni a jeleket mielőtt ilyen kritikussá vagy még ennél is kritikusabbá (pl. öngyilkossági gondolatok, önbántalmazás bármelyik fél részéről) fordul a helyzet.  Nem szabad elhinni a vitákba, hogy csak mi vagyunk a hibásak mindenért, hiszen a másik fél sem komolyan gondolja, de közben rá sem szabad mutogatunk. Egy állandó konfliktus helyzet kialakulásához két ember kell, hiszen ha az egyik fél nem óhajt vitázni, akkor a másik se fog (jobbik esetben).  Nincs ők, nincs te… TIK vagytok, egy családként. S ilyenkor kell nekünk engedni, ha szüleink nem fognak és kezdeményezni az eddigi egymás iránti támadások helyett a „leülünk és megbeszéljük” stratégiát. Nem szabad hagyni, hogy elmérgesedjen a helyzet és nincs olyan, hogy „többé semmi se lesz olyan, mint rég”. Úgy gondolom, mindent rendbe lehet hozni csak igazán akarni, kell, és nem pedig ki fogásokat keresni, szüleinkre mutogatni. Hogyha így tesztek, teszünk akkor egész biztos helyre áll a családi béke, aminek köszönhetően ti is és szüleitek is boldogabbak, nyugodtabbak lesztek. 

Lehet, hogy néha kisebb konfliktusok így is lesznek, de ahogy tudjuk, törekedjünk arra, hogy minél kevesebb legyen (még ha ez a törekvés egy oldalú is részünkről).

(Képek: Google )

Élménybeszámoló: Szombati álarcosbál

Sziasztok.

Még szombat előtt csináltam egy szavazást facebookon a „Dark blogközösség” nevű csoportba arról, hogy ez a bejegyzés egyáltalán létre jöjjön mivel nem voltam benne biztos, hogy kíváncsiak-e ismét egy személyesebb bejegyzésre és igazából naplót se szeretnék csinálni a blogomból, de miután elég sok „igen” szavaztatott kaptam ezért úgy gondoltam, hogy miért is ne.

Szóval, mint már azt sokan tudjátok Szerbiában élek azon belül egy kis városba Zentán. Van egy „Mojo” nevezetű szórakozó hely ahol ugyanis szombatra álarcosbált hirdetek. Igazából nekem erről az egészről egyébként fogalmam se volt, de egyik barátom haza jött külföldről és miután kibékültünk (ugyanis egy kis időre elváltak útjaink) felhívta az eseményre a figyelmem. Nagy lelkesedéssel elfogadtam a meghívást és szóltam a páromnak továbbá pár közös barátunk is értesítve lett az eseményről. Eldöntöttem, hogy boszorkány leszek csak az volt a probléma, hogy nem volt kalapom és úgy éreztem, hogy hiányzik egy-két dolog.

Elmentem hát a városba, hogy körbe nézek egy kicsit és nagy elkeseredésemre boszorkány sapkát nem, de egy pók mintás, masnis comb fixet találtam, amit nem tudtam ott hagyni (azt hiszem, hogy magyarul a térdig érő harisnyát így hívják… nálunk ez csak harisnya).

Pókmintás harisnya ( Juj látszik a combom,dobáljatok meg kővel...)

Mikor már végleg elkeseredtem, hogy nem találok boszorkány sapkát és nem fogom tudni megvalósítani a jelmezem akkor eszembe jutott, hogy az egyik irodai, iskolai kellékek és könyves bolt kirakatába láttam itt Zentán még Halloween-kor egy boszorkány sapkát. Sejtettem, hogy csak díszlet, de mindenesetre úgy gondoltam betérek oda és rákérdezek, hogy eladó-e hiszen veszteni valóm nincs vele. Épp az a kedves nő dolgozott ott, akinél egy alkalommal magyar nyelven kerestem könyveket olvasni való céljából és kiderült, hogy ő is szereti a könyveket így elégé megtaláltuk a közös hangot. Közölte velem, hogy ugyan nem adja el a boszorkány sapkát, viszont szívesen kölcsön adja nekem, aminek én nagyon örültem és már másnap mehettem is érte.

 

A boszorkány sapka :)

Pénteken már nagy volt az izgalom (bár egész héten ezzel az eseménnyel voltam el, mint akinek nincs nagyobb problémája vizsga időszakban… de hát persze, hogy izgalmasabb volt ez, mint a tételeim tanulása). Megbeszéltük, hogy lesz nálam egy kis „elő buli” csak hogy az utolsó pillanatban a barátnőm, aki a fekete cicámnak öltözött volna másnak öltözött és kicsit szomorú is voltam, mert milyen boszi az, akinek nincs fekete cicája, kérem szépen? Aztán végül ez is megoldódott, mert az utolsó pillanatban egy másik kedves barátnőm vállalta a cica szerepét. Már mindenki itt volt nálam, a párom és a közös barátaink is mikor én még mindig nagyba Necromancica egyik sminkének (utólag is nagyon szépen köszönöm, hogy megengedte nekem) a szem részeit próbáltam magamra festeni (azt a két vonalat a szemnél, ami a szemöldökétől halad lefelé), de nem akart sikerülni így hát a barátnőm, aki a cicámnak öltözött segített magamra festeni.

                                                 

Ez az eredeti smink amiről leutánoztam a szemöldök és szem résznél található két vonalat :)
A képen : Zsófia Beke

Ezután kicsit iszogatunk, beszélgetünk nálam mi heten (a boszi és annak a hollója, cicája – barátnőm, fiú barátom és én, Blues Brothers – párom és barátja -, cowboy és fekete özvegy – közös barátaink -).

Kicsit homályos,de kis csapatunk

 Utána elindultunk az álarcos bálba. Idevalósi Blues-rock banda játszott és elég sokan beöltöztek. Volt ott minden, minyonok, gettós lány, V (A vér, mint vérbosszú című filmből), a másik barátnőm, aki papnőnek öltözött ( az, aki a cicám lett volna ) , különböző maszkokat viselő emberek és találtunk még egy cicát és boszorkányt is ( csak nem együtt) .

Minyonokkal

Ott is kicsit még beszélgetünk (szerencsére előre foglaltam magunknak asztalt így ülő hely is volt), ismerkedtünk,fényképezkedtünk,iszogatunk,táncoltunk egyszóval a zene,a buli és a társaság is nagyon jó volt. Én hihetetlenül jól éreztem magam.

Többi kép : 

Fekete özeveggyel

V-vel

Párom,A papnő,én és nem tudom ki xD ( nem az én ismerősöm volt,ám bocsi a ps-t,de az én arcom muszáj volt itt szerkeszteni,mert épp nagyon idétlen fejet vágok :D )

Másik cicával :)

Gettós lány

Két boszorkány :D

Kezdetleges smink

Hollómmal

 

Párommal

Cicámmal 

Két Blues Brothers és én :)

További képek: Facebookon

Volt valaki hétvégén vagy ebben a hónapban még álarcos bálon? S ha igen akkor minek öltözött? :)